Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Sturm László: A városi nemesi társaság utolsó virágkora (1. rész)
bakra a továbbiakban már csak névvel (címmel) és oldalszámmal hivatkozom: A Majális festője közelről (Szinyei Merse Pál levelezése, önéletrajzai, visszaemlékezések), válogatta, sajtó alá rendezte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta: Szinyei Merse Anna, Bp., Akadémiai Kiadó, 1989; Berzeviczy Albert: Régi emlékek (1853-1870), Bp., Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., 1907; Szmre- csányi Géza: Dobry luft, Kassa, Athenaeum, 1932; Szmrecsányi Géza: A skvar- ka, Kassa, Wiko, 1940; Bornemisza István: Egy letűnt világ tanúja emlékezik, Pozsony, a szerző magánkiadása a Madách-Posonium Kiadó gondozásában, 1997. (Bornemisza István emlékezései ugyan a két világháború közötti időket érintik, visszautalásai és a hagyományok továbbélése miatt mégis jól használható az adott korszakra nézve is.) A fentiekből nyert adatok és témák kiegészítése, ellenőrzése, más szempontú megközelítése kedvéért átnéztem a megye- központ vezető hetilapjának néhány évfolyamát is (1878., 1880., 1899., 1900.). Jellemző, hogy az Eperjesi Lapok két korábbi évfolyama még fele részben magyarul és fele részben németül jelent meg, a századforduló idején azonban már csak magyar nyelven és jóval nagyobb oldalszámmal. A TÁRSASÁGI ÉLET KERETEI A sárosi nemesség társaséletének különböző szintjei nem különültek el élesen. Ennek fő oka a társaság belterjessége: nemcsak a hasonló műveltségű, vagyonú és rangú környezet szűkössége utalta őket alapvetően a saját körükre, hanem a szerteágazó rokoni kapcsolatok is. „A sárosi nemigen házasodott más megyéből” — írja Szmrecsányi Géza, vagy ha mégis, a lányokat vitték, de akkor is főleg a szomszéd szepesiek/ Az unoka Szinyei Merse Pál is említi ezt a szokást nagyapjára, a festő Szinyei Merse Pálra emlékezve: „a család tagjai mindenkor a velük azonosnak mondható megyei vagy szomszéd megyei birtokos nemesség leányaival kötöttek házasságot, és távoli vidékekről nem házasodtak”/ így mindenki szinte mindenkinek a rokona volt. Es ezt a rokonságot a visszaemlékezések tanúsága szerint precízen számon is tartották. Berzeviczy számos alkalommal ismerteti a rokonsági viszonyokat', de az ősök festett arcképeinek gyűjteménye is a múlt és ezzel együtt a rokonság számontartásáról és tiszteletéről tanúskodik: „különösen az ebédlő-terem, amelynek a falain sok régi olajfestésű arckép függött: Máriássy-ősök és egyéb, vidéki vagy országos no- tabilitások, alispánok és katonák, piros és kék, zsinóros dolmányban, csípőre tett kézzel, a kardöv felett stílszerűen kidudorodó hassal; főpapok, mellükre tett gyűrűs kézzel és hajporos ősanyák, rózsaszállal a kezükben, melynek leveleire gyermekeik nevei voltak írva. Mi gyermekek nagyra voltunk vele, hogy valamennyinek tudtuk a nevét, aztán reggelenkint körüljártuk a sort, mintha jó reggelt kellene nekik kívánnunk”/’ Szmrecsányi is említést tesz „az ősök falon lógó arcképei”-róT. A múlt tisztelete együtt jár a rokonság megbecsülésével és a nagyfokú személyes öntudattal Szinyei Merse Pál esetében is. így emlékszik a festőre unokája: „Büszke volt családja eredetére, a családi hagyományokat hűen ápolta, a rokoni kapcsolatokat nyilvántartotta, és megkívánta hozzátartozóitól, hogy hasonló családokkal kössenek rokoni kapcsolatokat. Származás tekintetében a mágnásokat nem tartotta többet érőknek saját családjánál. 57
