Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Keszthelyi Rezső: Mediterrán napló
KESZTHELYI REZSŐ Mediterrán napló REGGEL Prológus: Fogalmam sincs, miért teszi önkéntelenül is múlt időké a jelen idó't az ember, és fordítva: miért jelen időbe a múlt időt. Netán ez az ő' idejének a természete? Vagy tévedéseit véti minduntalan? Ismétlem, nem tudom, firtatni meg ezúttal sem akarom, holott szüntelenül hívogat a megfejtése. És ahogyan bárkiébe, az én alvásomba is belebotlik az ébredés. Pirkadat, gyönge fénylés. Félálomban henyélkedem, mindinkább ritkuló szemhunyá- sokkal. Színek kezdenek történni; eló'ször hajnalszürke és belőle fakadó félfehér, aztán halványsárga, amely lengebarnával keveredik. Es lassan-lassan keletkeznek a tárgyak is. A tárgyak, kik annyiszor és elkerülhetetlenül együtt töltötték velem magukat, én meg elutasíthatatlanul szolgáltattam nekik a sajátomat. Es ha már nem leszek, hisz’ semmivé kell válnom egyszer, létezésük részeként fogják, amíg fennmaradnak, magukba zárni és őrizni azt, ami belőlem bennük maradt. Kibújtam a felső lepedő alól, amely a takaróm, és mezítláb, lábujjhegyen átosontam a szomszédos szobába. Kitártam a zsaluszárnyakat. Tetők; élénkvörös cserepek, árnyékélekkel. Megfordultam. Az egyik falon régi csillagtérkép; kékséglapján parányi mész- és narancs-cseppek: az égitestek. Alatta íróasztal, rajta lámpa, vekker, tollak, kavicsok, üvegben száraz agávévirág. Az ajtónál, a sarokban hűtőláda és összecsukott napernyő, zöldre festett szekrényhez dőlve. Erzelemdolyok. Cigarettát kerestem, szöszmötölve; rágyújtottam, amit azonnal el is felejtettem. Fejem üres, idegzetem még szinte idegtelen; ilyen tájban ez szokott lenni velem. Odaléptem a könyvespolchoz, és leemeltem az értelmező szótárt. Felütöttem, találomra. A h betűnél nyílt ki, és erre a szócikkre esett a tekintetem: hernyó. A lepke hosszúkás, puha testű álcája. Es kíváncsi lettem, mi is a lepke. Lapoztam: nagy, hímporos szárnyú, virágporral és nektárral táplálkozó rovar. Sose hittem volna, hogy az. Tovább kalandoztam az 1 betű oldalain, és erre bukkantam: lefolyás; az a történés, hogy valami lefolyik. Társítottam a szavakat, szándéktalanul: a lepke lefolyik innen, mondjuk, a tengerbe, ahol, a különböző mélységekben, mindenféle virágporos és nektáros tarkaságok röpködnek szerteszét. A helyére dugtam a szótárt, és a konyhába mentem. Kitisztítottam a kávéfőzőt, megtöltöttem, és rátettem a gázrózsára.. A konyhaszekrényből kivettem egy csészét, meg porcelánkancsót, cukortartót, a fiókból kanalat. Tálcára tettem őket, és amikor kipöfögött a kávé, öntöttem a főzőből a csészébe, dobozból meg tejet a kancsócskába, és vittem őket amoda. Ezek az apróságok azért kellettek igazán, hogy valóságon kívül ne kényszerüljek semmi másra. 7
