Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre

mozzanat, ami összefüggésbe hoz minden esetleges emléket és hallomásos tényt. Ez a skizofrénia. Mint szó - mint látlelet, mint szakorvosi vélemény. Magyarország múltja és jelene, sorsa és állapota a hasadásos elmezavar műsza­vával jellemezhető' mindent átfogó pontossággal. Kétlényegűség és kettőstu- dat, amit paranoia és amnézia - meg még ki tudja miféle téboly - színesít. A másfélszáz oldalas könyvben majdnem kétszázszor jön elő ez a szó és szinon­imái. Ibsent idézhetné a szerző és az olvasó: „Az írás - ítéletet mondani önma­gunk fölött”. A témák - hatvanegynéhány szövegdarabot tartalmaz a könyv - beláthatatlanul sokfélék, ha címszavakká egyszerűsítjük őket, mintha metafo­rákat sorolnánk, és azok is: a magyar közelmúlt históriai metaforái: Trianon, A munkás, a Moszkva tér, Kádár arca, A zsidó önazonosság, A bosszúvágy, A magyar katona, Mindszenty pofonja, Abszurd és groteszk a magyar irodalom­ban, Az öngyilkosság, Az ólomkatonák, Tibor és Tibérius császár, A történe­lem utólag teremtődik, A lakás, Sztálin... stb., stb. Mind-mind a skizofrénia megjelenési formája - és ez mi is? Tudatában lenni és mégis túlélni, tudni a célt és mégis cél nélkül élni, úgy beszélni, hogy hallgatni, fájdalmat érezni, de nem mondhatni ki, mitől és miért, katonáskodni, de nem szabad hazafinak lenni, munkásnak neveztetni, de munkásmorál nélkül, utálni az orosz nyelvet, de rajongam Tolsztojért és Csehovért, sportolni és egyben „békeharcot” vív­ni, írni az öncezúra keretei között, Istent letagadni, de új isteneket keresni, zsidónak, magyarnak, kommunistának, értelmiséginek, parasztnak lenni...De még a skizofrénia sem a vég. ”Az ember bőre az identitása. Abban él-hal... Attól tud élni éhhalálában is - hogy az, ami. Ha ez nincs, elpusztul, előáll a szorongás, melynek markából még a kizofrénia árán sem tud szabadulni.” S ha a levél is az alapforma, ezen belül van itt anekdota-átirat, publiciszti­ka, dramolett, dokumentumközlés, meg sok minden egyéb — szeszélyes, és összetéveszthetetlenül egyéni szövemenetek. Kupleráj: A Munkás utca-, egy utcanév, a legalja kurvák terepe, a kamaszkori szexuális bevatódás, Ady és Sha­kespeare. A biblia és József Attila és a valódi munkás eltűnése abban a korban, amikor hazugul élcsapatnak titulálták - ezekből az elemekből áll össze a szö­veg. Deus tanár tír Auschwitzba/: szovjet festők kiállítása, a gyerekek röhögnek, a csodaszép tanárnőt elviszik, soha nem kerül elő, a lágerjárt férjjel, a legen­dás tanárral a Lipóton találkozik évtizedekkel később az elbeszélő, amint „he­gedül egy hálós ágy melletti vécébenyílóban”, újabb évtizedek, Nusika képe a Terror Háza áldozatfalán. Ennyi, de benne még Rajk és Napóleon, a Fradi és Csók István. Költő rendőri felügyelet alatt, Levágott csirkenyak, Auschwitzban hét­ágra sütött a nap („szerencsétlen, piros arcú Kertész Imre meg az „én sógorom, aki nem kapott Nobel-díjat, pedig... és itt következik egy életrajz, amit csak a való világ tud produkálni), Az identitás libikókája, „Gány-birodalom cigány­zenével, Skizofrén ólomkatonák, A Kurszk nevű tengeralattjáró, Anamnézis - csupa remeklés, mindegyikben egy gazdag és érzékeny tudatot mozgósít a téma, amely irodalommá válva válhatik csak a üggyé. A könyv utolsó oldalán egy Gyurkovics-vers, címe A szfinx, ihletője Nyikolaj Troscsenkov: Fiatal lány portréja című képe. így kezdődik: „Való világgá változó rideg / és élhetetlen lassú épület... És ez a vége: „ez a hazánk országunk és Urunk / aztán mint a mesében meghalunk” 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom