Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Ablonczy László: Őszirózsa-koszorú Sütő András ravatalára

kiilt fiatalja, Ciprián is felvitte a magyar zászlót, amelynek valós tényét a hazai belügy Békés megyei szekciója is jelentette 1983. január 28-án (Elekes Imre rendőrezredes, á.b. helyettes és Nagy Imre rendőrszázados, értékelő tiszt): „1982 december végén a vásárhelyi néptanács épületére kitűzött egy magyar nemzetiszínű zászlót”. Azt is tudni vélte a magyar füles-ipar, hogy az attrakcióról fényképeket is készítettek, amelyeket 100-150 lejért titokban árusítottak (Allambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2.7.1. NOIJ III/III). Utóbbi akció talán már a szeku hadműveletének, pontosabban provokációnak is tekinthető, hogy újabb rágalmakkal igazolják a magyar nacionalizmus jelenvalóságát. Mert a tegnapiaknak éppúgy, mint a mai nemzetbiztonsági hivataloknak, a politika rendelése folytán kitüntetett feladata a valótlan és a megfélemlítő hírek ipari előállítása.

Lassan telik, gyorsan múlik az órácskára méretezett séta; az egykori Iparkamara villaépületéig már nem jutunk el, ahol több mint három évtizeden át szerkesztette az Új Eletet, s reggeltől estig keresték a székely panaszosok, és álltak meg a magyarországi autóbuszok, hogy az Anyám könnyű álmot ígér szerzőjének kezét megszorítsák. Évtizedek homályából felrémlik: egy sétatéri éjszakán Káin és Abel darabjának Adámjaként billegetve karolt belém; s akkor derengett előttem: esendőségeit is műveibe írja. Nem keressük, mert már régen sem láthattuk Petőfi vagy Bem szobrát, hisz ma már ott tartunk, hogy új magyar szoborral és köztéri magyar felirattal a román öntudatot tilos ingerelni. Noha a főtéri OTP fiók köl- csöneinek nincs bozgor illata, és a MÓL cégtábláját pedig nem érte sérelem. Siettetve az időt, átballagva a túloldalra, visszafelé indulunk az őszi napsütésben. Lépdeltünk itt a Tündérkirálynő fényében is; e helyütt Sütő András bájos házigazdaként 1980 augusztusában Ruttkai Évával a szálló éttermébe invitált. Ahol a csorbán és a flekkenen gyorsan túljutva valami „küküllei” bor mellett beszélgettünk az „Ady villanású” Latinovits Zoltán küzdelmeiről s a főiskolások előadása nyomán pedig a Tótékról, amelynek kérlelhetetlen Örkényi üzenetét összegezte: a zsarnokot pedig el kell pusztítani!

Nem ámulunk Marosvásárhely cifra palotáin, az egykori Maros vendéglőbe se kívánkozunk, mely Balázs úr fó'pincéségének korszakában lehallga- tós különteremével is oly családiasnak tűnt az ó-időben; most utcai terasszal és szállóval bővülve páváskodik a város mai életében. Már csak Greguss uram öreg metszete figyelmeztet, hogy pillantanánk balra a Főtér közepére, ahol valamikor az ezermester Bodor Péter zenélő kútja állt! Bodor Péter főszereplője a keserves kacajra hangolt Balkáni gerléjének, amely az ’48/49-es szabadságharcot követően a viszályos honszeretetben elbukott összeesküvők sorsát kíséri a postaréti kivégzésig. Az ugató madár és a Balkáni gerle: a város lelke, Vásárhely 150 éves története, szelleme összegződik Sütő András színházi látomásaiban. Am a viszonzásnak fogyatékos volta a gyász óráiban is feltűnik. Tisztelgés végett Budapesten a könyvesboltok kirakatába gyászkeretes portréját és vásárolható munkáit helyezték, ám Sütő András városában már második főtéri könyves üzlet előtt hiába meresztjük tekintetünket; jelzésre se érdemesítik, hogy temetik a város nagy fiát.

151