Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zalán Tibor: Dünnyögés, félhangokra
Ültem már dögrovást a porba nem tudtam ebben az alakomban miért rugdal mindenki félre Mért nem emel fel valaki végre az öléig s talán még tovább Játszom így halálig az ostobát * Csillan a fény arany díszeken meddő anyácskánk homokot terem pereg az idő jövőnk alá hull Állunk a világ lábainál Valami ritmus furcsa ringat le kell sikálni asztalainkat mennyi folt maradék és mocsok Szeméthez kapkodok s nem osztozkodok tajtékos szájjal mint a kutyák Kristály szeretne lenni a patkány * Manökenek kifutón végig ringanak el fel a magas égig kékítőt áldanak combjuk közt Bámész angyal vet szívükre füstöt * Romlott kölykökre lelt az isten day before pszichoanalízisben * Félálomban a csontja sajog engednek a koponyavarratok szétrobban akár a lágy lepény az agy Vér szitál a szemüregén át a lustán tántorgó térbe És velő És a lélek nemléte * A távolság gyásztól a vágyig éppen annyi mint ágytól a nászig eltemetnek bár gyönyört adnak Alá vetnek vádnak és vigasznak
