Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Mánta György: Szajkótoll a súgólyukban

szokásosnál jóval nagyobb körítést kapott. A gazdasági vezető még ahhoz is hozzájárult, hogy az előadás idejére - szerény javadalmazás fejében - egy hivatásos tűzoltót állítsanak szolgálatba, ezzel is jelezve, hogy a Hírlaptár a kitüntetett napon valódi színházzá változik. A kellékes teendőit az egyik tudományos osztályvezető vállalta, a nézőtérül szolgáló olvasóteremben az asztalok helyét is széksorok foglalták el, súgólyuknak egy kabátokkal teleaggatott fogast állítottak a színpad, a felügyelői katedra mellé. Csak a függöny hiányzott, jóllehet annak az ötlete is felmerült valakiben, de azt már nem sikerült megvalósítani.

A bemutató délutánján a terem zsúfolásig megtelt kollégákkal, sokan még a rokonaikat is magukkal hozták. Aki késve érkezett, annak - ülőhely híján - az olvasóterem végében kellett álldogálnia.

A színfalak mögött lázas készülődés folyt. Rám Zsoli felesége, Jancsó Adrienn ragasztott bajuszt és szakállt, ahogy a fejemen is ő rögzítette az ősz fürtökkel feldúsított parókát. Lajos magára öltötte a szerepéhez illő fehér munkaköpenyt, csak Betti tüntetett megint a távollétével.

Aggodalmas kérdésemre Zsoli megnyugtatott, hogy perceken belül itt lesz. Most épp a neuraszténiás görcsét próbálja leküzdeni Olivér, Zsoli „kenyeres pajtása” kíséretében, az egyik közeli presszóban, két féldeci konyakkal.

Ahogy múlt az idő, az izgatottság csaknem pattanásig feszült, amikor végre kinyílt az ajtó, s a küszöbön feltűnt Betti, Olivér karjába fogódzkodva, dülöngélő léptekkel, holtrészegen.

„Atyaisten!”, rémült meg Zsoli. „Betti, édes, jól vagy?”, lépett a lányhoz, s Olivér helyett most ő karolt bele.

Betti azonban elhúzta tőle a karját, majd ahogy a paróka, a szakáll és a bajusz mögött rám ismert, tántorogva megindult, egyenest felém. „Gyuri”, sikoltotta. „Gyönyörű vagy! Imádlak! Leharapom a faszodat!”

A nézőtérre is kihallatszó harsány cirkusz elkerülése végett Bettit többen is sürgősen kezelésbe vették. Hidegvizes szivaccsal csutakolták az arcát, a nyakát, bődületes adagú feketét itattak meg vele, majd rásegítették a szerepéhez tartozó ruhát, miközben szelíd szóval igyekeztek torkába fojtani azt a mérhetetlen tömegű zagyvaságot, amelyet fennhangon összehordott.

Erezve, hogy az előadás fölé a botrány viharfelhői tornyosulnak, Zsoli félrehívott, és arra kért, hogy ha minden kötél szakad, intsek le a súgólyukba, ő feljön hozzánk a „világot jelentő deszkákra”, s mi ketten - a commedia deli’ arte fortélyaival - rögtönözve befejezzük a darabot.

Függöny híján az előadás kezdetét a múzeumtól kölcsönzött ókori üst megkongatása jelezte a nézőknek.

Szerencsére öt, hat percig csak Lajos és szerény személyem tartózkodott a színpaddá előléptetett felügyelői katedrán. Arról az agyalágyult könyvtárosról folytattunk párbeszédet, aki az ábécét fordítva tanulta meg, a zs-vel kezdte, majd az a-val zárta le, s a katalóguscédulákat ebben a sorrendben rendezte át a tömérdek fiókban.

A színpad berendezése módfölött szerény volt: egy íróasztal, a közepén telefon, továbbá két szék. Az asztal előtt lévő egyik széken én ültem, a másik üresen állt, Bettire várva, hogyha megérkezik, ő foglalja el.

70