Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Halmai Tamás versei

egymást érik benne a fények, a létet világra cserélő, ünnepet alapít az élő, sötéten a fekete ország így ragyog föl, a világosság így tágul, így teljesedik, így a végig s a kezdetig, a teljesben az Egyet érve, a testben a halált helyére állítva megáll, és teremtő erejében az élet megnő, a Nap, a Hold, a lenti tájak s az idők is helyükre állnak, a tündérek, hosszú hegyekből, a mítoszok a kezdetekről, az égi vas, a földi ásvány, a démonok, manók, a sárkány, szól mindből a mindent betöltő, minden atom naphimnuszköltő, s minden költő naphimnuszt alkot, ha mérték nincs is a magashoz és vízözön előtti bűn süt át minden leírt betűn, átszellemül mégis a belső naptól vakon a hinni kezdő, s imádni, imádkozni próbál, boldogabban a boldog pornál.

Körben az erdő szentély s élő oltár a lombok — a lecsukódó szemhéj alatt a régi, romlott

énből nem marad semmi, csak ragyogás és részvét, felfogni és feledni a régi én egészét,

s a naptól meleg földön, a fénytől tágas térben hagyni, hogy ami eljön, a megtért szívbe térjen.

43

Szentély