Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Halmai Tamás versei
a a a a HALMAI TAMÁS Fénytan Az ölelésben ugyanaz a hő, az érintésben ugyanaz az áram, mint amit az örökkön fölkelő szór távolba szét s gyűjt össze magában, és ugyanaz a levélben, az ágban, a növényben, amíg növekedő, s érzi a párban megszentelt magányban a szeretett lény és a szerető, a teremtésbe sírva születő, hogy hiába a sötétebb erő, a hideg és a semmi a világban, mindenből csak az Egy tűnik elő világlón, bárha valótlanra váltan, és forróság van és világosság van a tenger alatt és a remegő gyónásban és a szentek szólamában, hogy ragyog tőle torony és tető, s a fák tetején lágyan lépkedő idegen test is feltündöklik lágyan, és felmagaslik, mint a bűn a vádban, és eltűnik a felhők irgalmában, s a keresésben végül elvesző is fényt talál a meddő kutatásban eltékozolt és újra elnyert vágyban, s anyagtalan ered meg az eső mintájára a fény, sűrű sugárban, és tagolatlan zuhog az idő, és benne melegszik az ölelő s az érintésen is átfut az áram, és hogyha elvész is a kereső, a szeretett lény és a szerető majd napra lel a teljesedő társban, mert bennük is, mint kívül, zuhog lágyan a fény, a víz, a sors, a levegő, egyetlenek az egyetlen világban, az Egy van velük a világosságban, az egyetemes transzparenciában, kertben, cellában, csillagokban ő, a mozdulatlanul is terjedő, az öröklétig tartó elmúlásban. 41
