Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre, Tüskés Tibor, a legendás szerkesztő
ALEXA KÁROLY Könyvről könyvre TÜSKÉS TIBOR, A LEGENDÁS SZERKESZTŐ Két idézet. „Szerkesztőnek lenni, a szó igaz, teljes, humanista értelmében nem kis dolog és nehéz, nagy, szép hivatás. A maga módján ez is alkotás, és nem is másodrendű. Áldozat, persze. De szép, nemes áldozat. S ma különösen szükséges, hogy legyenek, akik úgy hozzák meg ezt az áldozatot, hogy nem a pozíciónak és a pénznek áldoznak, hanem a Szellemnek, Irodalomnak, Emberségnek.” - „Nem csak az ember szerkeszti a lapot, hanem a lap is ’szerkeszti’ az embert.” Az első idézet 1963-ból való, s a legendás Vigília nagyszerű szerkesztője, Rónay György írta Pécsre az ifjabb kar- és pályatársnak, a hamarosan legendává váló Jelenkor kitűnő szerkesztőjének, Tüskés Tibornak. A szöveg az Életünk ben jelent meg (2005. 7-8. szám), abban a folyóiratban, amelynek szintén voltak emlékezetes évfolyamai valaha, Pete György vezérlete idején. És a másik mondatot is egy derék szerkesztő, Vörös László* írta le a közelmúltban, ama lap valahai redakto- ra, amely a pártállami időkben - mondhatni - folyamatosan olyan közleményekkel tette próbára a hatalom tűrőképességét, amely közlemények az irodalom- és a politikatörténetnek egyaránt számottevő darabjai maradtak máig. A szegedi Tiszatáj ez a lap, s az idézett könyv címe: Szigorúan ellenőrzött mondatok. A főszerkesztői értekezletek történetéből 1975-86. (Szeged, 2004.) Kritikai szemlénk témája, vagy inkább - elnézést kérve a szerzőtől — apropója, Tüskés Tibor két munkája, két forrásközlése és egyben írói-szerkesztői önvallomása, az egyik a már idézett folyóirat-szöveg (Mester és tanítvány), amely Rónay György húsz levelét közli kommentárokkal, a másik egy kötet, szintén a mostani esztendőből, ez a szerkesztőnek szerzőjével, majd barátjával, Mészöly Miklóssal folytatott levelezését hozza nyilvánosságra (Volt idő, Pécs, 2005.). Vörös László idézett minapi kötete - több más mellett - ahhoz segít hozzá, hogy Tüskés Tibor művei körül tágabb köröket írhassunk le, szemrevételezve a pártállami idők irodalmi életének egyik különös, hol rejtez- kedő, hol a közfigyelembe kerülő, olykor a hatalmat képviselő, még gyakrabban a hatalomnak kiszolgáltatott, sokszorosan megalázott, de az „irodalmi piacnak” mindenképpen meghatározó szereplőjét - a szerkesztőt. Azt az embert, aki újságot - esetünkben, az utóbbi félszázadban -, irodalmi folyóiratot „csinál”. (S nem azt az éhenkórász hírlapírót - legyen itt egy „jelentéstani” zárójel, egv ábrázolat, egy sóhajos albumkép, egy mélakóros ábránd -, akit a múlt század elején - ha volt némi hitelképessége - minden kávéház minden pincére, könnyedén meglegyintve az asztalt a hangedlivel, és minden bordélyház minden munkavállalója, nyálas mutatóujjával végigsimítva kormos gyufaszállal kihúzott szemöldökén, a ruhán keresztül megigazítva strimflije gumiját, és minden gőzfürdő minden dögönyöző embere, fehér trikóban és öklelőre igazított bajusszal ezen a megszólítással tisztelt meg Kolozsvártól Kassáig és Debrecentől Szombathelyig: „Oh, szerkesztő úr, hát benézett hozzánk, végre...”) * Vörös László 2005. szeptember 24-én 71 éves korában elhunyt. 113
