Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Fehér Béla: Egyenek Kecske (5. rész)

nyást, és az elanyátlanodást, szomorú, mégis bizakodó félmosolyra gyúrtam a szám, hogy apucikám rögtön lássa, mit akarok üzenni: hiába talált magának egy friss lecsót, füstölgő romokat hagyott maga után. Amikor Pogácsás Lajos meglátott, ezt mondta: úgy állsz ott, fiacskám, mint akinek csurig tele a gatyája, talán rossz a gyomrod? Berontott a konyhába, a tarkójára tolta a tányérsapkáját, és kipakolt az asztalra. Hozott majonézes csir­kemellet, osztrák lágysajtot, újságpapírba csomagolt tósztkenyeret, és három ráksalátakonzervet. Utána a fürdőszoba ajtaja elé állt, és bekiabált Hajnalká­nak: készítsétek a pávatollakat, holnap este római lakomát csapunk! Erre ezt kérdeztem: mi történt, jön a vasút vendégségbe? Pogácsás Lajos a homlokára csapott: de jó, hogy megkérdezted, Janókám, mert abszolút kiment volna a fe­jemből, kapaszkodjatok meg, holnap hazaköltözöm, azt fogjuk megünnepelni. Nyílt a fürdőszoba ajtaja, Hajnalka állt a küszöbön az indiai pizsamájában, amit Mandulától kapott a névnapjára. Pogácsás Lajos lehervadt a látványról, és ezt kérdezte: honnan vetted ezt a cuccot, úgy nézel ki, mint valami tajvani luxuslotyó. Hajnalka felém fordult: Janikám, nem vicc, az óberkellner csaku­gyan vissza akar jönni hozzánk? Erre ezt mondtam apucikánknak: úgy látszik, tényleg igaz, hogy a nők soha semmit nem akarnak elhinni. Pogácsás Lajos vi­dáman felkiáltott: gyerekek, szoktam én a levegőbe beszélni? Ahogy jött, elment. Surrogott a lift lefelé, aztán a földszintről nyomban sur­rogott vissza. Éppen elhatároztuk, hogy felbontunk két ráksalátakonzervet, amikor apucikám ismét megjelent az előszobában, az esernyőtartó mellé dobta a válltáskáját, rá a vasutasköpenyt, arra a tányérsapkát. Ezt mondta: hát, gyere­kek, komolyan mondom, rámférne egy alapos kivizsgálás! Hajnalka állt a sötét előszobában, kezében a hajszárítóval, és hülyén nézett. En is hülyén néztem, a konyhaasztal mellett, a hokedlire térdelve küzdöttem a konzerwel. Pogácsás Lajos ezt mondta: az előbb elfelejtettem nektek szólni, hogy mostantól itt fog velünk lakni Andrea néni, az én újdonsült párom, és vele érkezik az édesanyja, Koncsa mamuska is, tündéri anyóka, ugyanis eladták a lakásukat. Aztán ezt 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom