Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Fehér Béla: Egyenek Kecske (5. rész)
Mire én: jó, rendben, akkor ez az első nap! Mire ők: hát, ez gyorsan ment! Testem megborzong a sípulóver alatt, a hátamat szúrja a jászol szalmája. Ahogy kifújom a levegőt, látom kiáradni a leheletem fehér gőzét, lebeg, forog, hülye fátyol, kerge tömjén, maga se tudja, mit akar, aztán megrebben, és eltűnik. Oszolj, babszeg! A másik oldalamra fordulok. Eszembe jut az este, amikor Lebeny Barkasában először hallottam a buszról, amely most ablakokkal, festékkel, rohadt bádoggal és gumipadlóval veszi körül a testemet. Tekintetem a mocskos ablakot nyalja, itt balra, felettem, zsíros tenyérlenyomat virít rajta, olyan, mint egy tiltás, állj, állj, ne menj sehová, pláne fejjel előre az üvegen keresztül, mert baromira ráfázol, fél orrod se marad, és már alszik a doki Betlehemben! Ott elől, a szélvédő alatt Lebeny horkan, forgolódik, elpihen, aztán Kisbuk- szát látom felkelni, magára tekeri a pokrócot, bedagadt szemei elől szétsöpri a seszínű, kusza haját, botorkál hátra a lejárathoz, mint egy palástot húzza maga után a pokróc végét a busz fekete gumipadlóján. A pokrócon ott ég a belenyomott vörös felirat: Törvényszéki Bonctani Intézet. Lebenynek tizennyolc ilyen pokróca van, de az is lehet, hogy több. Kisbuksza elcsoszog mellettem, megcsap a bealudt, mosdatlan pipaszaga, felnézek rá a bölénybőrről, és mosolyogva mondom: íme, itt jön Mária! Erre ezt mondja: hülye vagy, Janesz, megtelt a szütyő, kimegyek suhintani. • Amikor az első két hónapot lehúztam a kocsimosóban, valamelyik vasárnap délelőtt felhívtam Pogácsás Lajosnét. Jenci vette fel a kagylót, piszkosul fel volt dobva, hát, nagyfőnök, anyucikádat pillanatnyilag nem tudom kapcsolni, házon kívül van, ugyanis politikailag olyan érett, hogy elment szavazni, de nem is akármivel, hanem a nagy terepjáróval, mert vettem neki egy Pajerot, az még a falon is átmegy. Elképzeltem anyucikámat, amint átmegy a falon. A Jenéiből dőlt a rizsa, csak nyomta, egész zsákkal töltött a fülembe, ömlött ki a kagylóból, kupacba gyűlt a lábam előtt, közben megjött anyucikám, de a Jéneiből tovább záporoztak a mondatok, a végén azt ordította nekem a telefonba, hogy ha van igazság ezen a szétszabott balkáni szemétdombon, akkor ma kiszavazzák a bánatos lecsóba az egész díszmagyaros úri bandát, akik vitéz Nagybányai Fehérlófia darutollas valagát nyalják, mert véget ért a négy szűk esztendő, kiböjtöltük tovariskám, ki bizony, a nemzetiszínű hurka anyját a sok vízicserkész álmodozónak, most végre megint meghasad a piros hajnal, már látom is, ott áll a küszöbön mellén feltépett fehér ingben a régi jó rend, dübörög a patkóit csizmája, és holnapra berúgja az ajtót, hiába deszkázta be néhány turulfejű, cifraszőrös, lakkcipős, mélymagyar, nemzetvesztő, szentfazék, paraszt, tolvaj, laci állat. Remélem, Jani, érted miről szól ez a világ! Hogyne érteném, Jenő bátyám, ássa el magát, aki nem érti! 82
