Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Fehér Béla: Egyenek Kecske (5. rész)
FEHÉR BÉLA Egyenes Kecske ( 5 . RÉSZ) Most utazom egy laza kört a Szövetség utcában. Emlékszem, az első munkanapomon tizenegy óráig eladtam három papagájt, egy zebrapintyet, hét zacskó vegyes madáreledelt, és egy gumicsontot, utána viszont senki nem jött az üzletbe. A déli harangszó előtt megszólalt a telefon, Fosztó haver hívott a fóti általános iskolából. Ezt mondta: képzeld, Jani, egyedül vagyok a tanáriban, bombariadó miatt kint hasal az egész csapat az árokparton, már rájuk nyomtam két tekercset, világszám lesz a tablóm, elhiszed? Aztán ezt kérdezte: megy szépen a madarászat, kegyelmes úr? Erre én: mint az ágybaszórás, csak az árjegyzék végét nem tudom elolvasni, ahol az ék- szerteknőcök meg a díszegerek vannak. Mire Fosztó haver: én vagyok a hunyó, ráejtettem a májkrémet, sebaj, üss a hasadra, te vasutasivadék, legalább termelsz egy kis zsebpénzt! Amúgy mi van veled? És veled? Satöbbi. Délben befutott Irén, csörögtek az arany karkötői, haját kontyba kazlazta, ez állt neki a legrosszabbul. A nyomában lihegett a vérbunkó Ugorka, pörgette az ujja körül a Merci slusszkulcsát, a földre köpött, és ezt kérdezte: halihó, mi a pálya, baknyúl? Erre én: nem tudsz rendesen köszönni, te bunyevác! Erre ő: ez marhára rosszul esett, babszeg, szívesen beverném a pofádat, csak nem akarom összevérezni a bőrnadrágomat! Irén közbeszólt: csigavér, fiúk, mindenki vegye elő a modorát, nem vagyunk az őserdőben! Hát, dehogynem! Egy hét alatt aztán nagyot fordult a kocka, Ugorkát Irén kidobta a lakásból, és felajánlotta nekem, hogy költözzek hozzá, de csak akkor, ha szeretek tejben- vajban fürdeni, és reggel arra ébredni, hogy a fülemet nyalogatja valaki. Ezt kérdezte: na, fütyi-mütyi, hogy tetszik az ajánlatom? Ezt válaszoltam: köszönöm, hogy rám gondolt, de meg kell beszélnem a dolgot a drága szüleimmel. Erre ledöbbent. Ezt komolyan mondja, János? Maguk ilyen bensőséges viszonyban vannak? Ugorkát lefokozta, a hugyozás vámszedőjévé alázta. Valójában persze Irén volt a hugyozás vámszedője, mert az aluljáróban működő nyilvános klozetet ő bérelte, Ugorka csak a pénzt szüretelte, mégpedig fehér porcelántányérba. Már kegyvesztett volt, amikor egy alkalommal Irén utasítására madárkalitkát és önitatót szállított a díszállat-kereskedésbe. Felült a pultra, rásimult az izmaira a fekete atlétatrikó, cigarettát vett elő, az öngyújtó a nyakában lógott bőrzacskóban, és a fejével intett, hogy kezdhetem behordani a cuccot. Ezt mondtam neki: te is segíthetnél, haver, jó embernek látszol! Erre ő: nincs szerencséd, babszeg, fel vagyok mentve tornából. Anyád lecsóját! Becipeltem az üzletbe a húsz kalitkát, a párosával összedrótozott önetetőket, aztán elé álltam, és ezt mondtam: a helyedben szakadékba ugranék, te bunkó, hímringyó! A szemébe néztem, még az arcom is odatartottam, tessék, üssél, törd el az orro80
