Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Vincze Ferenc: Nyelvbe forduló garabonciások avagy Nagy László és Szilágyi Domokos költészetének összehasonlítási lehetőségei
kintve a költemény többszólamú, tökéletes párja a Haláltán c-szvit- n e k, de míg abban a történelem, az emberiség sötét múltjából felidézet részek, szövegrész- letek dominálnak, addig itt „csupán” a sokoldalú nyár a téma, mely több mindent hivatott szimbolizálni. Ebben a versben kerül sor a kötet címében kijelentett búcsúra, itt válik meg a trópusoktól. A szöveg könnyedsége, kecsessége és játékossága ellenére többrétegű, több síkon futó jelentésekkel van dolgunk. Jómagam úgy gondolom, hogy a nyár nem más, mint a költészet illékony és törékeny, a Szilágyi-szövegekben többször visszatérő' szimbóluma. Es a játék, mely nem csak önmagáért van, nem öncélú és magába feledkezett cselekvés, ahogy Kántor Lajos írja a Kényszerleszállás c. kötet előszavában: egyben „a megismerés útja” is, Szilágyi költészetének alapmotívuma, sőt, talán azt is kijelenthetjük, hogy maga az alkotás. A játék és a nyár természeti jelenségei szorosan összefonódnak, s a költő játékaiban, a szójátékok, metaforák, hasonlatok, szinesztéziák halmozása közben folyamatosan a nyár virágai és élőlényei kerülnek a figyelem központjába. Az Ez a nyár c. versben megtörténik a költészet összegzése, majd ezek után a rejtélyes búcsú. Ahogyan a kötet előző versei a fogalmak, az eszmék kiüresedéséről, hiábavalóságáról tettek tanúbizonyságot, úgy annak is hangot adtak - főleg a versek szerkesztése és poétikai újítások, eljárások útján -, hogy a költészet a maga hagyományos formájában tovább már nem vihető, s talán ami Szilágyinál még fontosabb, nem vállalható. Emlékezzünk csak N. Pál József már idézett mondatára: „amíg a szóképektől Szilágyi egy időre elköszönt, addig az idősebb poéta a maga metaforáihoz haláláig ragaszkodott.” Ez a különbség e két vers kapcsán erőteljesen kiviláglik: Nagy László Versben bujdosójában a trópusok segítségével hoz létre új világot, míg Szilágy éppen ezek felszámolására készül, hogy e felszámolás révén teremtsen magának rejtekhelyét, s nem utolsó sorban eg}' új költői nyelvet. A költői tudat és feladatvállalás erkölcsi-morális értékrendjének feltétel nélküli képviselete mindkét szövegből kiolvasható, s véleményem szerint ez tekinthető kiindulópontnak is. Nagy László szövegében az ellentétezésen alapuló szerkezetből az értékek bizonyossága tűnik ki, mely nemcsak az álértékekkel áll szemben, hanem magával a halállal is. Fontos momentum a halál, hiszen míg Nagynál ez az értékekkel ellentétes oldalon szerepel, addig az Ez a nyár című Szilágyi-versben a halál gondolata már megváltást jelent: a nem vállalható létezés feloldását, talán kimondhatjuk: az egyetlen járható utat. Mindketten egy új, vállalható világot kísérelnek meg teremteni a nyelvből: egyetlen lehetőségként merül ez fel. Míg azonban a teremtés aktusa Nagy Lászlónál az építkezéssel fonódik össze, addig Szilágyinál sokkal inkább lebontásról van szó: a többletjelentések, a definíciók leszűkítéséről. Az új formanyelv teremtése Szilágyinál együtt jár a régi felszámolásával, s ez a felszámolás összekapcsolódik az értékek közti vívódás attitűdjével. Ahogyan Cs. Gyimesi Éva is megfogalmazta ezt: „Szilágyi Domokos a modern és a posztmodern látásmód és formavilág közötti átmenet - még pontosabban: ütközés - képviselője; költői értékpozíciójának alakulásában, az életmű belső ellentmondásaiban e két összeegyeztethetetlen magatartás- és költészeteszmény lényegi szembenállásának lehetünk tanúi”*. Jelen van a „bizonyosságok iránti nosztalgia” és a „végső 39
