Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Ekler Andrea: "házadba mormol aggodalmam" Tűnődések Nagy László születésének80. évfordulóján
mázzák. A gondolkodás cselekszik, minthogy gondolkodik. Ez a cselekvés feltehetően a legegyszerűbb és egyúttal legnagyobb igényéi, mert a lét emberre vonatkozását érinti.”IS A bírálatok gyakori visszatérő momentuma a kétpólusú világkép, az értékvilág összetettségének hiánya. Ezt a feltételezést Görömbei András meggyőzően cáfolta, csupán annyit jegyeznék meg, hogy aki számára a költészet létélmény, akinek lírájában egy képbe sűrítve is fellelhetjük a legegyszerűbbet és legnagyobb igényűt, az nemcsak lényegesen összetettebb világképpel, értékvilággal rendelkezik, de a kettő kapcsolatrendszere a nyelvben, dialógusban a versek dinamizmusának is egyik forrása. Aki e dinamizmust is hiányolja, annak bizonyára elkerülte figyelmét Nagy László költészetének formai gazdagsága, a hosszúversek belső ritmusa, a recepcióban állandóan hangoztatott, bizonyított bartóki polifónia. Alföldy Jenővel együtt kérdezem: „Hogy lehet észre nem venni az igék és névszói állítmányok uralkodó jellegét, centrális mondatképző pozícióját, mely a versek sajátosan Nagy László-i szórendjét szervezi, mondatszerkezeteit irányítja?”1'' Hibaként felróni az én kifelé fordulását, a nyelvben való lét viszonylatában, s főként a költészet mikéntjét tekintve már-már nevetségesnek tűnik, nem beszélve az olyan ars poeticaként is értelmezhető önmegszólító versekről, mint a Versben bujdosó. Elméleti szempontból ingoványos talajra téved, aki a szerzői szándék felől közelít bármely alkotáshoz. Pedig éppen ilyen irányból megközelítve költészetét beszélnek felszólításról, prófétálásról, kinyilatkoztatásról... Nagy László költészete számomra a létélmény felől nyílik meg, melynek része a még nem tapasztalt is, verseinek bonyolult időszerkezetében ezért is válik oly hangsúlyossá a jövő. Lírája nem célelvű, hanem végtelen, szabad párbeszéd, mely — mint a Megismerés, nyelv és vers című írásában olvasható - „Vezet ahhoz, ami még nem létezik a világban” '1. Mint ilyen kérdésekkel társul. A lineáris, időrendi olvasat (is) felfedi az idő előrehaladtával a kérdések gyakoribbá válását. Mindig zavart a Nagy László-recepcióban a bírálók részéről az a leereszkedő hangnem, amellyel lírájának intellektualitását hiányolták, ugyanakkor értő olvasói közül is többen pironkodva állították, hogy nem intellektualitása költészetének tartóoszlopa. A magam részéről véleményem inkább Görömbei Andráséhoz közelít, aki többek között a portréversek értelmezésén keresztül utal Nagy László sokrétű kulturális anyagot asszimiláló intellektusára. Prózai írásai már csupán hatástörténeti szempontból is igazolják, nem szorul védelemre. Szerényen visszaszól odaátról, például, amikor bírái keverik a népi és népies fogalmát, de ugyanilyen szerénységgel szól fordításairól mint lehetőségekről, az 1965-ös interjúban. S ha számba vesszük műfordításait, azok eredeti nyelvét, úgy gondolom, nem neki kell pironkodnia. Nem szólva poétikájának, létszemléletének összetettségéről, melvet Görömbei András és Jánosi Zoltán gazdagon értelmezett, összegzett, ahogyan „az archaikus mítoszt és folklórt a történeti látásmóddal és a jelen kritika számbavételével ötvözi”21, folytonosan dialogizálva a magyar és világirodalom számos alkotójával, alkotásával. Ha úgy tetszik, szélesebb körű intertextuális játékot űzve, mint sok, magát posztmodernnek tartó költő. A kérdést említettem, mint újabb sarokpontját is annak, miért olvasom szívesen újra Nagy László verseit. A kérdést a párbeszéd legfontosabb momentu23
