Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Bokányi Péter: A visszanyert elfogulatlanság
ta a Nagy László-képet. A kultikus folyamatban az értékesnek elismert mű révén maga az alkotó is még inkább felértékelődik, sőt szakralizálódik. Az alkotó az irodalmi kultusz tárgya lesz, s egyben, a folyamat másik oldalaként, az alkotó kultikus megemelődése révén pozícióba jut az életmű kultikusan determinált olvasata4. E kultikus olvasat immár a szakrális személyt keresi a versek mögött, azt, akit a maga fizikai valóságában ismer naplókból, visszaemlékezésekből, emlékmúzeumból — s nem utolsó sorban a ’60-as, ’70-es évekbéli kortársak, barátok elemzéseiből, tanulmányaiból, visszaemlékezéseiből: a Nagy László-életmű olvasatának irányait, mintáit és értelmezési kódjait nem kis mértékben ezek alakították ki. S ezért is kiemelkedően fontos az 1985-ös Debreceni Irodalmi Napok’, ahol, úgy tűnik, a Nagy László-életmű poétikai és kultikus interpretációja először vált szét két, egymással csak nagyon lazán érintkező ágra, amely két ág jórészt két, egymással számos tekintetben szembenálló nemzedék irodalomszemléletét tükrözi. Az 1985-ös Debreceni Irodalmi Napokkal megintcsak az irodalmi kultuszok területére tévedünk. Hiszen a rendezvény a témaválasztása mentén ünnep is - miként ez a mai konferenciánk is Nagy László 60. születésnapjának ünnepe, így nyilván a hozzászólások is viselik ezen ünnep jellemzőit. Ugyanakkor, ahogy ez mainapság látszik - rendelkezett más funkciókkal is. Az ilyenfajta rendezvények alkalmat teremtenek a különböző nemzedékek és irodalomszemléletek együttműködésére, alkalmi összekapcsolódására - 1985-ben nem ez történt. A kortársak, barátok (például Csoóri Sándor, Kosa Ferenc, Csurka István, Tamás Attila) dolgozatai elsősorban a fentebb leírt kultikus beállítódást tükrözik, szemben az újabb nemzedékkel (képviselőik a rendezvényen Hekerle László és Nyilasy Balázs), amely a szakmaiság és objektivitás jelszavainak jegyében éppen ennek a kultikus beállítódásnak a lebontására törekedett. Ezt a szituációt kiválóan érzékelte Nyilasy Balázs, aki hozzászólása bevezetéseként jelzi is dolgozata „oda nem illő voltát” az elemző méltatások közé, majd pedig kritikai észrevételeit azon művek kapcsán teszi meg, amelyek kitüntetett pozíciójúak a Nagy László életműben: a Ki viszi át a szerelmet és a Zöld Angyal előadásának két hivatkozott, elemzett alkotása - roppant kiszámított, tudatos választás ez, elsősorban a kultikus olvasat destruálásának szándékával. A Nagy László-olvasásnak a Debreceni Irodalmi Napok előadásai során hangsúlyosan jelentkező kétfélesége torkollik a Kálmán C. György 1989-es írása6 nyomán kirobbant vitába - aztán a ’90-es évek közepétől a Nagy László- olvasás látszólag elhalványodik. Az évtized meghatározó irodalomszemléleteinek érdeklődésén kívül esik Nagy László lírája, s dacára annak, hogy három monográfia is megjelent 1992 és 1998 közt a költőről , érzékelhetően csökkent az ő és az ő nevével is jelzett „elkötelezett” líra olvasottsága napjainkra. A ’80- as évek Nagy László körüli vitáinak kétségtelen hozadéka viszont, hogy felszabadították kissé a Nagy László-olvasást, így elfogulatlanabbul tehető fel a kérdés ma: mi a helyzet a Nagy László-életmű olvasataival? A költő irodalomtörténeti szerepe, jelentősége vitán felüli, de olvassuk-e, hogyan olvassuk Nagy Lászlót mainapság, faragható-e a szobor, életre kelthető-e ez a nagyszabású, valóban csodálatra méltó múzeumi tárgy? Nagy László életműve - úgy hiszem - lényegesen összetettebb annál, mint 19
