Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - "Ördög már veletek" - Bokányi Péter: A visszanyert elfogulatlanság
] „Ördög már veletek"* BOKÁNYI PÉTER A VISSZANYERT ELFOGULATLANSÁG „Nagy László tudatosan megalkotott életműve az 1945 utáni fél évszázad egyik legnagyobb szabású alkotása, amely korhoz és emberhez kötött és így is örök, s így bizonyos: átszól a XXI. századba is”1 - zárja Vasy Géza ezzel a bonyolult, mély, és mélységeiben némi ellentmondásokat hordozó mondattal 1995-ben megjelent Nagy László-kismonográfiáját. Legfőbb ellentmondása a kijelentésnek abban áll, hogy miként lehetséges, hogy a korhoz és emberhez kötöttség mégis az időtlenséggel, a korláttalansággal ekvivalens, s a „tudatosan megalkotott”, nagyszabású életmű így képes átszólni a XXI. századba. Múzeumi tárgyként csupán, amelyet körbejárunk, csodálunk, benne a jelenkor tárgyainak ősét látjuk, vagy élő, beszélő produktumként, amely képes arra, hogy dialógust provokáljon alkotás és szemlélője között? Nagy László életműve kétségkívül benne él napjaink irodalmában: a hatvanas években első kötethez jutott Hetek, Ágh István, Buda Ferenc, Bella István költészetében, a később indulók közül például Utassy József, Kiss Anna, Szepesi Attila, Baka István, Nagy Gáspár lírájában; egyáltalán a kortárs líra azon, napjainkban kevésbé preferált iránya, amelyet a képviseleti beszéd határoz meg elsősorban, folytonosan hivatkozik Nagy Lászlóra és költészetére. Nehezebb a dolgunk, ha Nagy László életművét mint élő korpuszt vizsgáljuk, élőt a szónak abban az értelmében, hogy a verseivel való találkozás többet nyújt, mint amit az irodalomtörténészi érdeklődés megkíván. Nagy László költészetével szemben ugyanis olyan, immár szoborrá kövesedett preferenciák lépnek működésbe, amik megkötik az olvasást, nehezítik az újabb olvasatok megképződését. A kortárs erős olvasatok kialakítottak egy olyan Nagy László- képet, amely nehezen mozdulónak és mozdíthatónak látszik: a szobrot nem lehet tovább faragni, csak ledönteni, ha rajta alakítani akarunk. Ha végigtekintünk Nagy László költészetének recepcióján 1947-től napjainkig, a magyar kritika függőségtörténetét is olvashatjuk. A műfajnak, amely szeret tüntetni önnön objektivitásával, elfogulatlanságával bizonyos értelmű kudarctörténete a Nagy László-recepció a ’90-es évekig: egy olyan közel 60 éves recepciótörténet ez, amelyben a szakmai érvek általában valamiért vagy valami ellen hangoznak el, amelyben a kritikusi felelősség sok esetben alárendelődik a baráti kapcsolatokat, ellenséges viszonyt vagy az éppen uralkodó irodalomszemléletet képviselő felelősségnek. * Nagy László 80. születésnapja tiszteletére a fenti címen rendezte tanácskozását a Fiatal írók Szövetsége 2005. július 15-én Iszkázon itt hangoztak el Bokányi Péter, Ekler Andrea, Nagy Gábor és Vincze Ferenc lapunkban olvasható írásai. 17
