Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Buji Ferenc: Az egység krisztusi értelme
BUM FERENC Az egység krisztusi értelme Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nincs ellenetek, veletek van. Lukács ev. 11:23/9:50 Ez a két mondat - melyekre mindig párhuzamosan kellene hivatkozni, de amelyekre mindig elmulasztanak párhuzamosan hivatkozni - ugyan nem ismeretlen a keresztény ember előtt, jelentésük mégis teljesen összemosódik tudatában. Valójában azzal sincs tisztában, hogy létezik két ilyen nagyon hasonló hangzású, de mégis markánsan különböző jelentési jézusi mondás. Pedig e két mondat „szinoptikus” - együtt-látó - szemlélete kiváltképpen fontos, mert szinte tálcán kínálja egy olyan probléma megoldását, amely a mai kereszténység egyik legfőbb - ha nem a legfőbb — gondja: az ökumenizmusét. Nem könnyű magyarázatot találni arra, hogy amikor ma az ökumené kérdése evangéliumi összefüggésben felmerül, akkor az egyházi vezetőknek és teológusoknak miért csupán a János-evangélium ide vonatkozó részlete jut eszébe: „De nemcsak értük [= az apostolokért] könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak. Legyenek mindnyájan egek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (17:21; vö. 17:11).1 A Főpapi imának ebben a részletében az Emberfia kétségtelenül azt az óhaját fejezi ki, hogy tanítványainak tanítványai közé ne verhessen éket semmi, s ez analogikusán vonatkoztatható az egyes keresztény egyházakra is: közöttük sem szabad ellentétnek lenni. Sőt, nemcsak egyszerűen összhangnak kell lennie Krisztus tanítványai, illetve a keresztény egyházak között, hanem egységben kell lenniük egymással, hogy csupán egyetlen nyáj legen és egyetlen pásztor (vö. János evangéliuma 10:16). Nos, János evangéliumának ezekből a kijelentéseiből teljes joggal lehet a modern ökumenizmussal összhangban álló következtetéseket levonni. Más kérdés azonban, hogy e mondatok mennyiben képviselik az eredeti jézusi tanítást, s mennyiben a jánosi teológiát. Ha János evangéliuma egy nagy mértékben „átteologizált” evangélium, altkor a Főpapi ima kiváltképpen magán viseli ennek jegyeit. Ez az imádság ugyanis valójában nem imádság: nem Istenhez szól, hanem tulajdonképpen a hallgatóságnak van címezve, illetve - nyugodtan mondhatjuk - az olvasónak. Valójában a Főpapi ima - szépsége és mélysége ellenére - mű-ima, amelynek lényege nem az imádkozó Isten felé fordulása, hanem az „imádságot” hallók és olvasók oktatása, mint ahogy a Lázár feltámasztását követő imánál félreérthetetlenül ki is mondja Krisztus: „Csak a köröttem álló nép miatt mondtam [az imádságot], hogy higgyék: te küldtél engem” (János evangéliuma 11:42). A jánosi teológiába, különösen pedig a jánosi Logosz-koncepcióba ugyanis nem illik bele egy valóban imádkozó Jézus. Ezért nem tud János evangéliuma az Emberfia oly jellegzetes éjszakai imádságairól, ezért nem említi elfogatása előtti megrendítő imádságát a Getszemáni 2
