Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (4. rész)
jönnek öten, te leszel a hatodik, addig rakd össze magadban, mit gondolsz a témáról, oké, köszike! Erre Bea ezt kérdezte: lehetek icipici fürdőruhában? Megint érkezett Hagyma, koktélt nyomott a kezembe, amit a beleszorult citromkarikától és a sok jégkásától lehetetlen volt meginni, lelombozott pofával közölte, hogy lecsúsztunk az állásról, ami legfelül volt a talonban, mert valami hiéna lehalászta, ellenben ha akarok autómosóban dolgozni, akkor zöld a lámpa. Ezt mondtam: nekem a kocsimosás is megfelel, komolyan, bitang jó, és köszönöm. Erre ő: persze, hogy megfelel, agymen, az a lényeg, hogy az ember leszakítson annyi dudvát, amennyiből megveszi magának a langyos vizet. A kezembe nyomott egy cédulát. Itt jelentkezz, a többi megy magától! Igazi haver vagy, ha nagy leszek, meghálálom. Erre kacsintott, és ezt mondta: kicsordulnak a könnyeim nyomban. Kibányásztam a dzsekimet a kabátkupac alól, és éppen leléptem volna, amikor egy nőstény akaszkodott rám. O fogott engem, én fogtam a kilincset. Zöld haj, kék köröm, álmatag szemek, mintha félig aludna. Azt mondta, hogy ő az előző életében trafikos volt Londonban, jól emlékszik rám, minden szerdán tíz kubai szivart vettem nála közvetlenül zárás előtt. Ezt mondta: egyenruhát viseltél, és a melleimet bámultad. Kint voltam már a folyosón, amikor visszaszóltam neki: minden stimmel, szivi, de nem szerdán, hanem pénteken jártam szivarért. Közben Howlin Wolf hangja csikorgott, búgott, zuhant és emelkedett a levegőben, ta-díííí da-dam, ta-díííí da-dam, ta-díííí da-dam. Azt akarta tudni, miért ment el a fekete Louise? Miért hagytál el, te szívtelen csokibaba? Bevágtam magam mögött LIagymaland ajtaját. Hajnalka még otthon lakott, még nem ment titokban feleségül ahhoz a görény Mandulához, akinek már tényleg cseresznyepiros volt a szeme, a hátán pedig foltokban foszlott bőr, mert kísérleti Miosint szedett a simaizomrostok rosszindulatú daganata ellen, amikor egyszer este tizenegy után csengettek. Koncsa mamuska javában húzta a lóbőrt, Ludwig Pogácsás és a tanci moziban ültek, a Halálos tavaszon, Hajnalka anyucikám sárga frottirköntösében főzte a lefekvés előtti kamillateáját, én pedig betonkemény vasúti pogácsát ropogtattam a hamis Diesel bőrkabátomban, mert tíz perce értem haza a kocsimosóból. Csak néztünk egymásra lemerevedve, hogy ki a nehézség jöhet ilyenkor? Hajnalka az ajtóhoz ment, és ezt kérdezte: ki az? Egy beteg hang ezt válaszolta: Tőzegi néni! Nem zavarok? Leültettük az öreglányt a konyhában. Remegett a szikkadt szája, szivárgott a könny a szeméből, redvás zsebkendőt gyűrögetett a markában. Azt mondta, hogy Lebenyt három napja nem látta. Mi lehet az én mézes kis fiacskámmal? Rám emelte a szürke kecskeszemeit: vasárnap délután elküldtem vele négy filmet egy régi megrendelőmhöz, egyébként rendőrtiszt az illető, azóta eltűnt, pedig végigtelefonáltam az összes kórházat, hátha ott van az én kis angyalom vérbe fagyva, mert ha beszedi hülye bonbonját, olyan, mint egy se lát, se hall Tóbiás, jaj istenem, drága Janikám, tudsz róla valamit? Hajnalka erre ezt mondta: mit tudna, amikor ez a hülye éjjel-nappal dolgozik. Én pedig ezt 153
