Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Bokányi Péter: Fábián László: Henrik király nyughatatlan éjszakái
majd aztán az utolsó fejezetben („csordultig telt bánattal’’), amikor az első feleség, Valois Margit mondja el az egész történetet, Henrik és a regény történetét - saját nézőpontjából. A regény folyamán feltűnnek Henrik korának jellemző eseményei - vallásháború, Szent Bertalan éjszakája, csaták és háborúk, udvari intrikák stb. - látszólag nem történik más, mint amit a IV. Henrikről szóló regényektől megszokhattunk. Ami szokatlanabbnak, rendhagyóbbnak tűnik, hogy - dacára a történelmi témának - a történetmondás linearitását nem adatok és évszámok szervezik (alig találunk ilyeneket a regényben), hanem Henrik - megintcsak máshonnan, regényekből, történeti tárgyú szakmunkákból is ismert - szerelmei: a történet vezérfonalát a Henrikkel kapcsolatba került nők egymásutánja, az egymást követő szerelmek adják. Napjaink magyar regényirodalmának meghatározó jelensége a történelmi téma, a történeti narratíva visszatérése. Az elmúlt közel tíz esztendőben számos olyan mű látott napvilágot, amely újra, fokozottan hívta elő a kritikában a történelmi regény fogalmát, s egyben provokálta is azt, felvetve a kérdést: folytatásról, megújulásról, újraírásról, netán a hagyomány radikális lebontásáról beszélhetünk napjaink történelmiként olvasott regényei kapcsán. A kérdésre megnyugtató válasz nyilván nem adható (főleg nem jelen dolgozat keretei közt), az viszont kétségtelen, hogy napjaink magyar regényirodalma alaposan újragondolja/gondoltatja viszonyát a történelmi regény hagyományához. A történelem szemlélésének alapja az amúgy legeltérőbb karakterű, felfogású regényíróink esetében is lényegében azonos: az, hogy az úgynevezett történelem konstrukció, s mint ilyen megbízhatatlan, a tények abban a pillanatban, amikor elemévé lesznek valamilyen (akár történészi, akár szépírói) narratívának, befolyásolják, értelmezik, alakítják egymást: megszűnnek objektív tényként létezni. A történelemből, a történelmi eseményekről tehát lehet mesélni, de annak biztos tudatában, hogy a regény szépirodalmi alkotás, tehát a „valamit megtudni” olvasói attitűdje kudarcot vall vele szemben: az irodalom dolga nem a történelem vélt tényeinek „megzenésítése”. A történelmi témát, a történelem tényeit Fábián László sem megmutatni akarja (mint jeleztük fentebb, megtették ezt előtte IV. Henrikről szólván sokan mások), sokkal inkább felhasználni. Felhasználni arra, hogy a közismert történelmi személyiségen, a közismert történelmi eseményeken keresztül szóljon arról, ami az elmúlt években megjelent regényeiben leginkább foglalkoztatja: a személyiség, az egy ember megismerhetőségének lehetetlenségéről. „... rejtett, rejtőzködő, sőt, elrejtett az ember, hiszen teljességében csak önnön individuumában létezhet, talán még önmaga előtt is titkoltan, önmaga elől olykor bujdokolva, csakúgy, ahogyan Ádám vagy Káin szeretett volna egykor elbújni az Úr haragja elől, mert bizony sikere valójában semmi ennek a bujdoklásnak, de kívülről, a másik személyiség kutakodásainak sem sok, alig- alig hatolhatunk a másik lényegéhez, még ha bizalmába férkőznénk is ...” - írta Fábián László 1876 vág)' az elrejtett ember című, 2003-ban megjelent „nagyapakereső” regényében, „az sem lehetetlen, hogy egész élete inkognito, ami valóságosnak látszik belőle, az legkivált a mímelés mesterműve” - rímel fentiekre a Henrik király nyughatatlan éjszakái című regény megállapítása a főhős IV. Henrikről; a királyól, akiről pedig azt hisszük, nagyon is sokat tudunk. Az 134
