Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Bohár András: A kezdetektől a végzetekig

(hely- és helyzetvarázslatok) Pestimre és Gyűl közötti hely, mozgó hely, ahonnan szétnézhetünk. Visszapillantva láthatjuk, mondjuk a nyolcvanas évek közép-kelet európáját (a Lengyelországi hadműveleteket) s az egész térség általános urbanizációját, ami a mindenkori reflexiók eredőjeként hozható szóba Bratka kapcsán. S a másik pólus is megtalálható, mikor maga a poétikai aktus távolságba való helyezése, a távolságtartás mikéntje kerül elénk {Verseim idegen tájban), hogy tudjunk rátekinteni a versek történetére, azokra a különös helyekre, ahol megtörténtek vagy megtörténhetnének sajáttá tett eseményeink. Ezt jelzik a Fókusz szimptomatikus sorai: „Alagút-erek surrogásán túl,/ Molekulák dörgésén túl,/ Azon túl, hogy a szív olyan,/ mint egy hegy,/ amelynek akár minden egyes szál füve is/ számon tartatik./ Két fényképezőgép fényképezi egymást”.

Magára a látásra, a megjelenítés aktusára koncentrálhatunk mi is. S hogy mennyire fontos a lehetőségfeltételek tisztázása/közelítése, azt az „Összefüggések Nagyjátékmestere” s a „Föld szívének támasztott mércéje” a különböző erőviszonyok feletti őrködés jelképeként lép elénk, amire rátalál Bratka, vagy éppen szem elől téveszti azt. Am a változó historikus képek erkölcsi értékdimenziója is megmutatkozik {Ahogy a lágerekben...), mert a semmivé váló egzisztencia, majd a távolodás a természetbe ágyazott intencionáltsága ismét egy olyan mércét át állít elénk, ahonnan megítélhető a hely és helyzet szellemisége az emberi szabadság relációjában.

A természetes élethelyzetek varázsára utalnak {Őszi dolgozat. Játékmesterek) azok a poémák, ahol maga a szituáció határozza meg önkéntelenül a történések és leírásuk mikéntjét. Amit Bratka több más műfajban is megkísérelt, prózakölteményekben {A mohóság hajtotta, a titok szomjá), valamint epikus kísérletek színrevitelével {Huszárok).

(korszakok/kortársak) Miképpen élhetjük át és tehetjük magunkévá az egyes korszakok jellegzetes formatartalmait? - hangzik a következő kérdés. Kitüntetett példa erre a Rimbaud-kiállítás a Petőfi Múzeumban 1910 májusában verse, ami nemcsak egy sajátságosán forradalmi korszak lenyomataként, emlékeként rajzolódik meg, de a nevesített univerzalitás eszményeként is. A kortársakként aposztrofált francia és honi költői titán immáron egy másik vég és kezdet felől nézhető és helyezhető bele az akkor lejátszódó fiktív és valóságos történésekbe.

Közelképeket láthatunk a kötelező optimizmus és rejtett szimbolizációk egybejátszásakor {Mikrofonpróba). Am éppen azért írhattuk a dolgozat elején, hogy át-tekintéseknek tesszük ki Bratka gyűjteményes kötetét, mert a következő lapozás során már egy más korszakot érinthetünk - kedvünk szerint. Buddha tenyeréről lerázza a „büdösödő majomhúgyot”, az utolsó sztoikusok belenyugvó mosollyal közlik, hogy bele kell bújnunk a kialakulandó hamis kép álruhájába, s napjaink király- és mámorállományaira figyelve láthatjuk, ahogy az asszonyka elissza az utolsó korty kocsisirmát Király úr elől. A groteszk tet- tenérhetősége így a kortársak és korszak relativizálását, a patetikus töltetektől a teljes szétrobbanásig terjedő folyamatot érzékelteti. Aminek jellegzetes dokumentuma a Ferdinand Pasa gyűrűje, avagy a nagy sztambuli zarándoklat poszt- hősi eposzként is tételezhető játéka. Mert ebben az esetben sem tudjuk, hogy

127