Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Ablonczy László: A szellemhez kell a "Nemzeti"!

az volt a bánatom, hogy nem vagyok öt centiméterrel magasabb. Bár Miklóssal egy magasságúak vagyunk, egyszer megkérdezte tőlem: „hogy lehet, hogy színpadon húsz centiméterrel magasabb vagy?” Valahogy így történt; amit vágytam, azt el tudtam érni; (széttárja karját) gigantomániás voltam. Hát a Dózsa nem ilyen gigantomán, és Bánk nem? Kossuth se olyan, és a Dózsa több változatban...- Székely Jánosé is!- De, hogy szerettem!- 1983-ban, amikor Tompa Miklóssal, a Nagyúr egykori rendezőjével a Kossuth klubban előadás után öltöződbe mentünk, s gratuláltunk. Keservesen legyintettéi: lehet-e sikere, ha a zápolyák korát éljük?- A zápolyák korát megelőzte az Othello,' hogy jágók ültek a nézőtéren! Értsd meg! Előtte tizenöt évvel megcsináltuk a Nemzetiben (jegyzetei között keresgél). Nem tudom, hol van, de itt van, biztosan elhoztam neked; monumentálisán csináltuk akkor, és megcsináltuk, azt hittem..., most sikerül igazán, hiszen akkor még gyerek voltam. Ha valaha, akkor most tudom, mi az, hogy egész férfi. Ki az a másik ember, hogy mit tud kihozni a nő ebből az életből, ennél borzalmasabban nem lehet kifejezni. Érted!? (Kezét emeli!) Most már igazán tudom: a hiány őrjítő! Na, kiderült, hogy Jágónak van igaza! Utólag vettem észre és (kezét széttárva kétségbeesetten) elkezdtem magamon vizsgálni, hogy nem értettem meg?- Magabiztos voltál és csőbe mentél...- Erre is gondoltam, hogy csőbe húztak. Ádám Ottó Huszti Pétert tette hőssé. De nem, angyalom! Nagyobb baj történt! Jágók ültek a nézőtéren! Jágók ültek! Vagyis húsz-tizenöt év alatt ennyit rohadt a társadalmi életünk. Ha azt mondom a színpadon, hogy szeretlek, erre: „mi az kicsim, ittál?”- A cinizmus közhangulattá emelkedett...- Hát persze! De édesem a közéletben ez van! Nekünk pedig ez ellen kell küzdenünk. A Jágóknak sosem lehet igaza! Borzasztó dolgokat éltem végig, mert halál komolyan vettem mindent ebben a büdös életben. (Újra lapoz feljegyzései között.)- Pártelnökként mi dolgod volt a Nemzetiben?- Ugyan...! Nemigen tudom. Reggel bementünk korábban a Nemzetibe Szabad Nép félórára. De előbb még Pécsen voltam. Kovács Zsuzsi apja, Kovács Karcsi...- Kovács Gyula!- Gyula! Gyula! Pengette a gitárján: „Sződd a selymet elvtárs!” S mi meg énekeltük reggel nyolctól fél tízig. Valami borzalmas...; a forradalmi dalokat! Hát valami borzasztó...(összeteszi kezét, fejét ingatja). Hogy miken mentünk keresztül gyerekek...; de olyan csodálatos volt! Olyan szépséges szép volt, hogy neki lehetett feszülni egy borzalmas falnak (két kezével szeme előtt egy téglányi rést formáz): gyerekek, értsétek meg, a sávon ki lehetett nézni és jelezni: a nemzet nem azonos a rendszerrel! Üsd az orrát! Csak általatok, csak veletek; miénk ez az ország! És tudták, hogy miről van szó! Mondta is Aczél, aki tisztelt és szeretett engem, borzasztó tisztelettel írt leveleket őrzök tőle; gyerekek, tudjátok mit kapok én a központi vezetéstől? Csak csináljátok, csináljátok, nem sze83