Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyarság és Európa és Trianoin
POMOGÁTS BÉLA Magyarság és Európa és Trianon HÁROM KÖLTŐI MŰ A történelmet nehéz letagadni, noha éppen a mögöttünk lévő félévszázadban igen nagy politikai és szellemi erőfeszítések próbálkoztak azzal, hogy manipulativ módon kezeljék a nemzet sorsára drámai módon ható történelmi eseményeket és ezek következményeit, a valóság mindazonáltal szüntelenül átvérzi az eltakarását szolgáló papírosokat, akár a sebkötést a vér. így vagyunk, mi magyarok, Trianonnal is, mindazzal, amit ez a baljóslatú helyrajzi név jelent számunkra: a történelmi Magyarország vereségével és feldarabolásával, a magyar nemzettest megcsonkításával, a 19. század második felében megindult polgári fejlődés eltorlaszolásával, a mindenképpen szükséges társadalmi és kormányzati reformok elakadásával és végül a nemzeti tudat korábban sem tökéletesnek mondható egészségének drámai megtörésével. Trianon: a szomorú magyar 20. század kezdete (ahogy talán az 1989-1990-es „rendszerváltozás” a század vége). Mindaz, ami a magyarsággal Trianonban (és Trianonnal) történt, igen súlyos leckét adott fel a nemzet sorsáért hagyományosan felelősséget vállaló intézmények: az országos politika, a közgondolkodást irányítani vagy legalább befolyásolni kívánó sajtó, a közoktatás és köznevelés, végül, de nem utolsó sorban: az irodalom számára. A trianoni végzések által megszabott történelmi helyzet vallató kérdéseket tett fel, és irodalmunknak, a maga sokévszázados hagyományai szerint, ezekre a kérdésekre választ kellett adnia. Ezek a kérdések és válaszok egyaránt érintették a maradék ország és a kisebbségi létbe taszított magyar nemzeti közösségek további sorsát, a szomszédainkkal (a háború nyerteseivel) kialakítandó viszonyunkat és európai elhelyezkedésünket. Bizonyára nem véletlen, hogy a két világháború közötti korszak magyar irodalmában mindegyre visszatérnek azok a kérdések, amelyek a politikai és a kulturális nemzet, a magyarországi és az utódállamokban élő magyarság, a magyar nemzet és a szomszédos (közép-európai) nemzetek vagy éppen a magyarság es az európai nemzetek viszonyát kívánják tisztázni és meghatározni. Jelen van ez a szellemi erőfeszítés természetesen a magyar irodalomban, a magyar költészetben is, talán elegendő, ha Babits Mihályra, Kosztolányi Dezsőre, Juhász Gyulára, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szabó Dezsőre, Illyés Gyulára, József Attilára, Németh Lászlóra, Kós Károlyra, Reményik Sándorra, Áprily Lajosra és Dsida Jenőre hivatkozom. Ezúttal három költő, pontosabban három költemény idevonatkozó tanítását szeretném felidézni, anélkül, hogy kitekintenék abból a maga választotta, a feladat által meghatározott körből, amelyet a Trianon utáni magyarság eszmei tájékozódása jelöl meg. Azaz nem törekszem, nem törekedhetem a választott költői művek behatóbb eszmetörténeti és még kevésbé irodalomtörténeti vagy poétikai elemzésére, pusztán arra keresem a választ, hogy ezek a költemények (és mögöttük maguk a költők) miként látták az egyik legnagyobb nemzeti tragédia feloldá56
