Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány

nem egyáltalán arra, amit én is képviselni igyekszem. Mondjam, hogy magam is, meg a barátaim is, ugyanennek a „humanizmusnak” a levegőjét érezzük, szeretjük és becsüljük a Jelenkorban, amióta te csinálod? Köszönöm, hogy küldeted a lapot, hónapról hónapra, mostmár hála Istennek hónapról hónapra szerez örömet és élvezetet, s azt hiszem, adott körülményeink közt nehezen lehetne jobban szerkeszteni, okosabban, tágasabban és ugyanakkor nyíltabban és bátrabban. Mindig örülök neki, ha olyannak a nevét is látom benne, akit valóban én „irányítottam” hozzátok, meg olyanét, aki valahogy, ha nem is szoros baráti kötelékkel, de kölcsönös megbecsüléssel és többé-kevésbé rokon törekvésekkel áll közel hozzám, mint Mészöly Miklós például, akinek naplójegyzetei igazán kitűnőek voltak. S amit annak idején írtam, ma is vallom: ésszel, tapintattal, diplomáciával kell eljárni, kerülni a szemetszúró egyoldalúságokat és demonstrációkat, és mondhatni „politikailag” is azzal szerezni lehetőséget és hitelt „humanizmusunknak”, hogy egyértelműen tisztességes magatartást tanúsítunk és kicsinyes irodalompolitizálgatásoktól függetlenül mindig minden érték előtt meghajlunk.

De abbahagyom ezt, mert még ostoba prédikátor színbe keveredném. Ne gondold, hogy válaszod mostig való elmaradása bármit is változtatott azon a munkád iránti megbecsülésen és személyed iránti szereteten, amiről annak idején írtam. Vannak dolgok, amik írásos dokumentum nélkül is nyilvánvalóak; s egyébként is voltak „dokumentumaim”, ha nem közvetlenek, hát közvetettek: egy-egy Jelenkor szám névsorában. A Goethe-tanulmány időközben megjelent, jó rég, a neki valóbb helyen, a Világirodalmi Figyelőben; nem ért hát ezen a téren sem semmiféle „sérelem”. Különben sem vagyok sértődős.

Még egyszer megköszönöm igen-igen jóleső leveledet; mindazt, amit benne írtál, és azt, ahogyan írtad. Es köszönöm a Jelenkor megemlékezését is; ez is nagyon jólesett. Annál is inkább, mert — mint kerülő utakon hozzám jutott (ahogy hazánkban mindig minden) - ott, ahol talán egyedül lett volna egy kicsit illő, hogy eszükbe jusson ez a különben oly jelentéktelen dátum: - ott, mondom, a Vigíliánál, mint hallom, nem is egy jelentkezőt azzal utasítottak el, hogy „nem csinálnak személyi kultuszt”. S ha valahol, hát éppen ott kezelnek gyanakvással és fenntartásokkal, ahol erre nem valami sok okuk volna; az Uj Ember nagy fejvakarások és erkölcsi óvakodások közt írt az Esti gyorsról, miután annak, ki írt róla, jól a szájába rágták, hogy ebben a könyvben sok az „aggályos”, a Jelenkor ellenben... - és botránkoznak azon, amiből minden ép fülű ember messzire kihallja a „katolikust”: az öreg papon a (székesfehérvári) parkban, ezen a „szabálytalan” gyóntatáson... Mindegy. Megvallom, kezdettől fogva eléggé közömbös voltam a kritikák iránt, s az évek, érthetően, még sokkal közömbösebbé neveltek, hiszen a „kritikai” szempontok oly kevéssé valóban kritikai szempontok; és számosán úgy írnak kritikát, hogy először meg- saccolják, „hogy fekszik” az illető, és aszerint írnak, függetlenül a könyvtől, valami képzelt tekintély szájaíze szerint - s aztán az esetek többségében kiderül, hogy ez a gerinctelenség legkevésbé a valódi tekintélynek tetszik. Elég érzéketlen vagyok hát, mondom, a kritika iránt; az, ami a kritikákban érdekel: vajon meglátják-e, amit akartam, s amit csináltam. Néha igen, többnyire nem; Szefi sokat meglátott, ki is mondott, s ennek örültem. Egyébként minden író43