Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Tüskés Tibor: Mester és tanítvány
Géppel írt, kézi aláírásé levél, borítékban. Az utóirat kézzel írt. Címzés: Tüskés Tibornak. Jelenkor szerkesztősége. Pécs, Széchenyi tér 16. Feladó: Rónay [György], Budapest, II. Mandula u. 36. Ajánlott. itt küldök pár verset: Rónay György három verse (Szárszó, Egy rétre Szárszón, Gémek Szárszón) a Jelenkor 1961. 2. számában jelent meg. - Csorbát is: Csorba Gyó'ző (1916-1995) költő, műfordító, szerkesztő'. Ekkor a Jelenkor szerkesztőbizottságának tagja. - Fábián István (1903-1961): tanár, irodalomtörténész, a gödöllői premontrei gimnáziumban Rónay György tanára. L. Tüskés Tibor: Egy „tudós tanár” pályája. Arcképvázlat Fábián Istvánról. Vigilia, 1993. 10. sz. = Fábián István: ízlés és irodalom. Tanulmányok. Pannónia Könyvek, Pécs, 2004. Utószó. 5. [Budapest], 1961. máj. 1. Kedves Barátom, Rettentően megkésve válaszolok a leveledre; először is köszönöm kedves- ségteket, a tiédet és a Jelenkorét; másodszor meg engedd meg, hogy „fölhábo- rodásomnak adjak kifejezést”, amiért olyan vénnek gondolsz, hogy nem tegezel vissza. De ezt a hibát persze egy következő levélben korrigálni lehet. Levelednek igen örültem; bizonyára nem kell magyarázgatnom, hogy miért. S mindjárt ezzel kapcsolatban hadd mondjak el valamit. Bizonyára észrevetted, hogy egynéhány embert már „irányítottam” hozzád; az egyre jobb Jelenkorból látom, és köszönöm, hogy szívesen fogadod és istápolód őket. - Mondom: egyre jobb a Jelenkor. És igen nagy örömmel láttam a te megsúlyo- sodott szerepedet; meglátszik azóta a lapon a jóízlésed és tájékozottságod. De:- és most térek rá arra, amit talán kissé furának fogsz tartani, éppen éntőlem. S talán nem veszed rossz néven, ha az öregebbség és a barátság jogán elmondom ezt. En a pécsi, helyi viszonyokat nem ismerem - az erőviszonyokat sem. Azt tudom, hogy itt Pesten a vidéki lapokról ilyesforma a vélemény: a debreceni a „narodnyik”, a szegedi a szektás, a pécsi a „polgárias”, sőt egyes rosszin- dulatúbbak szerint a „revizionizmus” felé hajlik, örököseként a Dunántúlnak. Hogy ez így van-e, nincs-e így, azt nem is vitatom; elég ténynek a - szórványos- vélemény. Nos, érzésem szerint ezt a véleményt, illetve ennek esetleges következményeit nem árt valamennyire kiparírozni. Az ilyen dolgok umbnyire sosem a jelenben hatnak, hanem adódhatik egy pillanat, egy helyzet, egy esetleges „irodalompolitikai” mozzanat, amikor egyszerre élesen „aktualizálódnak”, visszafelé is hatva. A Jelenkorban ott láttam, csak úgy kapásból (és nagy örömmel láttam) Weöres Sanyi nevét, például, s ott láttam Hernádi Gyuláét is, szintén örömmel. Nos, nehogy egyszer valaki valahol, rosszindulattal, ártó vagy gáncsoló szándékkal, bedobhassa a nálunk többnyire nem tények, hanem szólamok szerint igazodó „köztudatba”, hogy a Jelenkor szállásadója, vagy szálláscsinálója az éppen most deresre vonás alatt álló ún. „egzisztencializmusnak” (épp Hernádi az egyik „vádlott”), nem tudom, nem volna-e jó, ha a Jelenkor (azaz mint főszerkesztő, te) bizonyos „egyensúlyozási” szándékkal időnkint (ha még nem történt volna meg) cikket, novellát kérnél olyan pesti (vagy nem pesti) íróktól, kritikusoktól, akik köztudomásúan és határozottan 40
