Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pápes Éva: Az Őrség géniusza
met-osztrák házfelújítási gyakorlat is, amelynek eredményeképpen olyan házakkal találkozunk az őrségi falvakban, amelyek éppen őrségiségüket veszítették el a gondos rekonstruálás során, némelyek még gémeskutat is kaptak az udvarukba, amitől aztán végleg nem lehet tudni, mely identitás körébe is tartoznak. Az őrségi identitás kialakításában a határőrzésnek volt, lehetett talán a legnagyobb szerepe. Ez volt az a feladat, ami az őserdős vidéket civilizálta, amiért kialakultak a dombhátakon a szerek, amiért lakottá vált ez az addig csupán vadállatokat látott vidék. Az őrzés fontossága a megnevezésből is nyilvánvaló. Azok a családok, amelyek először honosodtak meg itt, pontosan körülhatárolt identitással bírtak. A vidéket őrző szentek közül nem véletlenül László királyunk, a lovagkirály tisztelete volt igen erős, mellette Szent Vencelé, a cseh lovagkirályé, nyilván nem véletlen, hogy mindketten a katonai erények képviselői. Éppen a határőrzés miatt egyszerre volt a zártság és a nyitottság a középpontban. Zárni, azaz lezárni kellett, ha az ellenség támadott, de nyitni is kellett, mert a nyugati irányú kereskedelem védelme is feladata volt az őrségieknek. Ez a kétirányúság, valamint a nyugati hatásokkal való folyamatos érintkezés egyfajta rugalmasságot és szellemi frisseséget hozott a számukra, aminek bizonysága az is, hogy viszonylag gyorsan alkalmazkodtak a változó világhoz, a határvidéken egyházi és egyben kulturális centrumok, iskolák alakultak ki, amelyek a környék szellemi központjaivá váltak. (Kerca és Szomoróc között - a mai Kercaszomoron - találjuk a legrégebbi falusi templomalakzat romjait6, amely egyszerre volt templom és iskola.) Ez a kettősség, ami a zárásban és a nyitásban nyilvánult meg, és aminek a szellemi és lelki rugalmasság volt a következménye, nagy sebet kapott Trianon után, különösen az ötvenes évektől tartó időszakban, amikor is szinte légmentesen lezárták a határokat Jugoszlávia és Ausztria felé. Mivel pedig az Őrség falvaiból három is a mai Szlovénia területére került, az Őrség egysége megsérült, szellemi rugalmassága erőteljesen alábbhagyott. Ennek jelei láthatóak a népességfogyásban, a falvak elöregedésében, de leginkább abban a kontraszelekcióban, ami az Őrség szellemi egységét komolyan veszélyeztette. A szellemileg rugalmasabbak, a fiatalok és a gazdasági vezető réteg (akik némi gazdasági potenciállal bírtak) kénytelenek voltak elmenni innét (ha maguktól nem mentek, kitelepítették őket), ezzel mintegy magára hagyták az Őrséget. De a legnagyobb seb szellemi természetű volt, vagyis a nyitottság elemének elvesztése, ami egy furcsa merev, befelé forduló, neurotizálódótt magatartásban mutatkozott meg. Ennek lélektani hatását természetesen minden határvidék, az elcsatolt területek magyarsága, az egész ország érezte, de legjobban talán ez a vidék élte meg. Nemcsak egységét veszítette el, de identitása is veszélybe került, nem volt már lehetősége az ÖRzésre. A nyitottság és az átjárhatóság eszméje sérült, amely hosszú távra konzerválta a neurotizáltságot. Valamiféle változás elindult a nyolcvanas években^ az uniós tagság pedig újabb pozitív folyamatok indukálója lehet, amely az Őrség valamelyes újraéledéséhez vezethet. (Bár egy szempontból pozitív hatású is volt a határközeliségből adódó bezárás, gondoljunk itt a falvak konzerválódott építészeti értékeire.) A nyitásban rejlik az Őrség jövője, hogy visszataláljon eredeti identitásához, ami kapuőrré tette, és amiből megtanulta 18
