Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Kemény Katalinnal
Valóban meghalt, vagy csak számodra halt meg? Nagyon különös dolog volt, mert én szakítottam vele. Egy időben úgy gondoltam, hogy megbocsáthatatlan a részemről, mert tényleg nagyon szerettem, de aztán jött Hamvas Béla, és elvarázsolt. Nagy varázstudománya volt, és az a fiú azután egy pár évvel tényleg meghalt. Úgyhogy ez nagy seb volt. De hát így kellett lenni. Az volt szép Bélánál, hogy soha féltékeny nem volt, és pont ő tudta értékelni ezt az írást. Tehát valóságos alapja volt, kézzel fogható alapja. Aztán kicsit benne van ebben a könyvben, ebben a Levelek ben az a vidék, ahol éltünk Bélával, a Remetehegy oldala. A Remetehegyi úton volt egy nagyon szegényes, de nagyon aranyos lakásunk, alig volt bútorunk, szőttesek voltak meg a plafonig könyv. És növények. Nagyon nehéz volt elhinni, hogy nincsen már, mert teljesen egy testet alkotott velünk az a hely. Az így van, az ember megcsinálja a környezetét, ezért nagyon nehéz elszakadni minden olyantól, a?nit az ember teremtett, mat maga is benne van. Az is sorsszerű volt, mert nagyon kicsi volt az a lakás. Két szoba volt, de két nagyon pici szoba és egy üveges veranda. Nyáron még jó volt, mert az üveges veranda pótolt sok mindent, viszont én el akartam onnan menni, azért, mert például a zongora nem fért el. Ami mind a kettőnknek nagyon hiányzott, és aztán, amire visszajöttünk az ostrom után, már nem volt ott semmi. A mitologikus világnézet hogyan jelenik meg az ember életében ? Mit tudunk fölfogni a környezetünkből, és mire kell tekintettel lenni? Olyan kérdéseket teszel föl, amire csak egy nagyon bölcs ember tudna felelni. De nem én. Persze, egy megkülönböztetés van, mert egy idő után sajnos elmúlik az a naivitás, hogy az ember mindent elhiggyen, és élesen meg tudja különböztetni az igazat a nem igaztól. Azt hiszem, ezt te is tapasztaltad, azt az ember meghallja, és tudja, hogy a szavakkal mennyit lehet csalni, de nemcsak a szavakkal, hanem minden megnyilatkozással. Akkor kialakul az emberben egy megkülönböztető képesség, hogy hallja, ami a valóság, ami az igaz, ami mellett ki kell tartani, és hagyja, hogy a többi, amennyire lehet, leperegjen róla. Nem? Azt hiszem, ezzel nem mondtam neked újat. Nekem az első élményem erről, hogy mi az igaz, és mi a valódi, már gyerekkoromban volt. Azt hiszem, ez ebben a könyvemben is megnyilvánul. Hogy a gyerek azt mondja a játékbabájának, hogy nem a valódi igaz, a valódi az, amit mi élünk. A játékbaba meg én. De ez lehet, hogy azzal is összefügg, hogy volt hét-nyolcéves koromban egy mesekönyvem, A csodaszép baba története. Az arról szólt, hogy egy játékbaba éjjel naplót ír, és megírja, hogy mi történt vele egész nap. És a Ids gazdasszonyáról ír. Az is lehet, hogy attól kívántam meg annyira, hogy írjak. Ezt csak később gondoltam, mikor kerestem a saját gyökereimet. Mert már az a játékbaba észrevette, hogy a felnőttek nem mondanak mindig igazat. Tamási Áron egyik könyvében felmerül, bog' rnivégre vagyunk a világon? Azért, hogy valahol otthon legyünk benne. Neked erről mi a véleményed? Hát azt nagyon nehéz meghatározni, s a meghatározásokból a definíciókból mindig valami kimarad. Egyébként volt egy idő, amikor Tamási Áron nagyon hatott rám. Az a korszakom, aminek az írásos emlékei elvesztek a Remetehegyen, erdélyi élményekből táplálkozott. Azok eléggé tamásiasak voltak. Annál is inkább, mert az Erdélyből való menekülés nagyon fájdalmas állomás volt 10
