Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (3. rész)
tok valamit, ami örök érték, akár a komcsik vannak hatalmon, akár a keresztes lovagok. A konyhába ügetett, kitálalt két tányér tojásos galuskát, aztán megállt a szoba közepén, és ezt mondta: senki ne gondolja, hogy olyan pofonegyszerű két tele tányér étellel szaladgálni a mozgó szerelvényen! Arra kért, hogy húzogassam a talpa alatt a szőnyeget, meg akarja mutatni milyen átlagon felüli egyensúlyérzékre van szükség az ő munkájához. Pogácsás Lajosné ezt mondta: igyekezz, Lajos, hamar essünk túl rajta, majd én rángatom azt a szerencsétlen szőnyeget, aztán ha vége az ingyen cirkusznak, legalább nyugodtan megvacsorázhatunk. Apucikámat tényleg öröm volt nézni. Peckesen, egyenes derékkal, mégis könnyed eleganciával járkált körbe-körbe a két tányér galuskával, hol sietett, hol lelassította a lépteit, sikkesen hajlongott, még pördült is néhányat, aztán bólintott, hogy kezdődhet a mozgatás, mire Pogácsás Lajosné akkorát rántott a szőnyegen, hogy szegény apucikám lábai elszabadultak, háttal nekizuhant az állólámpának, letarolta a virágállványt, a fejét beverte a tévéasztalba, a tojásos galuska pedig szanaszét repült, még egy hét múlva is találtam belőle a fehér- neműs fiókomban. Apucikám mélyen elszomorodva ült a földön, látszott a szemén, hogy legyőzték, megalázták, eltiporták. Rekedt hangon ezt mondta: nagy nap ez a mai, mert életemben másodszor éreztem a saját bőrömön, hogy milyenek a ti mocskos módszereitek. Pogácsás Lajosné erre ezt mondta: vigyázzunk, szerintem nem kellene a tojásos galuskába is belekeverni ötvenhatot, máskülönben pedig, nekem egy jó pincér frontális ütközéskor is állja meg a helyét, Lajos, te közepes pincér vagy, ezt rajtad kívül eddig is tudta mindenki! Apucikám feltápászkodott, lefricskázott néhány tojáscafatot a pizsamájáról, aztán felém fordult, és ezt mondta: lám csak, a drága édesanyád is azt hiszi, hogy a valaga helyén egy második fej van. Akkor ébredtünk rá, hogy nem elég nekünk az egy szoba, amikor Hajnalka nővérem egy este nem jött haza. Ejfél után Pogácsás Lajosné idegességében felhívta a rendőrséget, de semmi biztatót nem tudtak neki mondani, azon kívül, hogy majd egy-két hét múlva jelentkezzen, ha addig nem kerül elő az eltűnt személy. Elmúlt hajnali három, Hajnalka sehol, aztán amikor világosodni kezdett, Pogácsás Lajosné felköltötte a tátott szájjal horkoló Pogácsás Lajost, és ezt mondta neki: öltözz fel, Lajos, a lányod nem aludt itthon! Apucikám ezt válaszolta: miért kellene felöltözni, amikor pizsamában is örülhetek annak, hogy végre rászánta magát egy egészséges dugásra! Pogácsás Lajosné erre elsírta magát, kirohant az előszobába, lekapta a fogasról apucikám tányérsapkáját, és két lábbal ugrált rajta, vagyis laposra tiporta. Közben ezt üvöltötte: miért kellett nekem hozzámenni egy barom, állat pincérhez, miért, miért, miért? Pogácsás Lajos erre a fejére húzta a paplant, lehunyta a szemét, és halkan ezt kérdezte: na, vajon miért? Az nekem nem volt újság, hogy Hajnalkának van egy krampusza, mert véletlenül láttam őket a metrón, ott nyálazták egymást agyba-főbe. Ez abban az 77
