Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Kalász Márton: Gazdaság és művészet
KALÁSZ MÁRTON Gazdaság és művészet Az irodalom, a folyóirat-szerkesztés, a könyvcsinálás elsősorban szellemi küzdőtér, de tudjuk, sose volt csupán az. A könyv megmutatkozása, akár egész éven át az üzlet, az otthon polcain, akár nyár elején a könyvhét, akár a karácsony ünnepének ajándék-asztalán, bár ajándékozónak s megajándékozottnak erről tudnia sem kellene, jó ideje elszánt s következetes, ma olykor már szinte lehetetlen munka s összefogás eredménye, demonstrációja. Babits Mihály 1927-ben, nem túl önfeledten, bár elégséges önérzettel „láthatatlan élettörténet”-nek nevezte könyvtárát, könyvei gyűlő seregét. Magát ugyan szegény írónak deklarálta, a könyv nélkülözhetetlenségét hangsúlyozva ilyenféle summára juthatott: „így tükrözi a bibliotéka az életet: a szellemi életet, de még a külső körülményeket is.” Babits is persze megélte, minden kor megélni tartozik s kénytelen: szellem és (amint ő mondja) külső körülmény változó viszonyát. Az egymásra utaltságot, mint pozitívumot is, olykor a szellemnek a kor általi kiszolgáltatottságát - nem szólva olyan időkről, amikor a világ kénytelen volt azt mondani: „Soha nem nézett így farkasszemet a szellem a hatalommal.” A mondat ugyan Babitstól való, ő azonban Thomas Mann levelét idézi, amit 1935-ben a bonni egyetemnek írt. Idézhettünk mi is az elmúlt esztendőkben nehezebb korok, kiszolgáltatott helyzetek emlékeiből - amikor pl. két esztendeje Illyés Gyula születésének századik évfordulóját ünnepeltük. Említhetünk különféle időkből könnyebb pillanatokat, abból a századból, amelyből épp hogy kifordultunk - mindig voltak kitűnő fők Magyarországon, akik önérzetből, dacból mentő eszméket alkottak s hozzá szellemi, anyagi lehetőséget szerveztek: hogy az olvasó környezetében érezhesse a könyvkiadót s az írót, az író az olvasót, a szerkesztőt s a könyvkiadót. Utóbbi, s ezt a szolgálat mindkétfelől jegyezheti, ott áll mint szellemet s körülményt mindannyiunk számára hasznosan egyeztető erő. Más művészeti ágakban más, galéria, hangversenyterem, s ami napjainkban épp az irodalom lehetőségét, sorsát kíséri legkevésbé: a mecenatúra. Művelődésünk megnyilatkozása művészeti létünk minden válfaja, s mindenképp számadás közös munkánkról, ünnepi kedélyünket úgy vonja, vonhatja fénybe, ha mondhatjuk: a szellem elkötelezett, de semmilyen kor körülményeinek ezzel nem szolgáltatja - s tapasztalatai birtokában nem is szolgáltathatja - ki magát. Esendőségünk sem mindig az erény tápláló forrása, de mindennek összetettségében bízzunk, végtére szellemünk emelkedettségét szolgálja, s további emelkedéséért küzd. S cáfolhat valamit abból a mind gyakrabban hangoztatott, különben igaz s aggasztó tételből, hogy soha annyi tanult, köztük szellemi, ember nem élt a világon, soha annyi könyv nem látott napvilágot, mégis soha nem olvastak kevesebbet s fölületesebben, s még soha annyi színvonaltalan nyomdatermék sem árasztott el bennünket, mint manapság. Olvasó országgá nyilvánítottak ugyan minket a nemzetközi adatközlők nemrég, úgy tartanak számon, csakhogy ettől víziónk lényegét s a vele járó szorongást nem hárították el felőlünk. 47
