Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Kemenes Géfin László: Fehérlófia 9: Krisztina könyve
mivel az a „gójok” szót „golyók”-nak ejtette. Mickó kissé kényszeredetten maga is elnevette magát, bár nem volt egészen biztos, mi is volt annyira mulatságos abban a kis élcben, amit elpuffantott — Golyók? - kérdezte Zsuzsa, miután kezefejével megtörölte szemét. Hirtelen elkomolyodott. - Körülmetélve? Hát valóban nemcsak gójok vagytok ti, hanem inkább golyhók, az egész szerencsétlen bagázs, ami vagytok mind a tizen- valahány millióan, titeket buzilányokat is beleértve — Nem vagyunk buzilányok - mondta Krisztina, maga is visszakomolyodva-Jó-jó, akkor nem vagytok, rátok hagyom, lányszeretők vagytok - folytatta Zsuzsa de hogy golyhók vagytok, az tuti, szerelmetes márialányok, regnum Marianum, ezeréves nemzet, fönn a Hargitán, érted élünk és halunk, azt is nagyjából tudjuk, merre kódorgott a sok mundérjából épp kivetkezett léhűtő ’18-ban, de kérdem én, hol voltak az egri nők, amikor széttrancsírozták a hazátokat — Miért, ez neked nem hazád? - kérdezte Mickó — Nekem nincs hazám - mondta Zsuzsa, s rágyújtott -, otthonom is alig van, nemhogy egy olyan elvont valamim, mint a haza. - Gyors pillantást vetett Krisztinára. - Igen, elvont, tipikus férfihadován alapuló ökörség. Szomorú vagy sem, legfőképpen a tehetetlenség törvénye miatt vagyok itt, meg talán itt a nevemet hibátlanul írják fölibém, ha eltemet, ki eltemet, bár arra nincs garancia, hogy a sírkövemet előbb vagy utóbb meg ne gyalázzák. Egyébként majdnem lett hazám, majdnem, de hát herótra mentem attól az Izraeltől, mert míg ott voltam azokban a szép években, mielőtt visszatértünk volna negyvenkilencben, pont amikor Rákosi pajtás lett itt a zsidó császár, nem hiszitek el, Izraelben nem volt szabad szeretnem nemcsak Wagnert, hanem azért is rossz szemmel néztek rám, mert Lenau-t meg Mörikét meg Rilkét satöbbi olvastam, bálványoztam és hirdettem, meg tökéletesítettem a lágerben felszedett német tudásomat, én barom — Hát azért a Wagnerért nem volt kár - mondta Krisztina, s visszagondolt Károly megsemmisítő véleményére, hogy a végtelen dallam meg az ősgermán misztika meg halálvágy meg mi is volt az, Gesamtkunstwerk, a német szóra emlékezett, de a jelentésre csak úgy, hogy az valami kotyvalék, na és hát az a már kóros antiszemitizmus — Nem erről van szó - mondta Zsuzsa - szarok rá, hogy az isteni Richárd mire tartotta a zsidókat, egyébként, engedd meg, halvány lila fogalmad sincs mondjuk a Trisztánról, hogyan is lenne, de a doberman pincser ott van elásva, hogy engem Tel-Avivban elküldték, mit elküldték, elvittek egy lélekidomár- hoz, hogy itt van ez a szegény gyerek, na ja, tizenhat éves szegény gyerek, valamiféle posztlágeres traumában szenved, tessék megnézni, német könyveket olvas, német írók az eszményképei, amire az az exsalzburgi doktorbácsi feltalálta a klisénél klisébb spanyolviaszt, miszerint én az úgy nevezett áldozat-komplexus áldozata lennék, azaz, ezt figyeljétek meg, én mint áldozat azonosulni vágyom a megsemmisítőmmel, ezzel próbálván magam túltenni a megkínzóim által ejtett lelki sebeken, ennél nagyobb baromság kevés van ezen a baromságokkal teletömött világon, ki is kértem a Herr Doktortól, aki mellesleg nem ment át semmiféle lágeren, hogy talán az én vonzódásom okát nem csupán 18
