Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Mádl Ferenc: Ünnepi beszéd
2 MÁ D L FERENC Ünnepi beszéd* TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR! TISZTELT VENDÉGEK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! Sok szeretettel köszöntöm Önöket a Berzsenyi Dániel emlékét őrző rendezvényen. Tudom, furcsa volna, ha most a messziről jött vendég kezdené magyarázni, ki is volt Berzsenyi. Mivel ajándékozta meg nemzetét, mivel gazdagította a magyar irodalmat Egyházashetye nagy szülötte. De a klasszikusoknak az a sorsuk, hogy valamennyien találkozunk alkotásaikkal. Ha szerencsénk van, soraik nem iskolai tananyagként, hanem személyes élményünkké válva működnek tovább bennünk. Berzsenyiről tudjuk, hogy inkább csak küszöbén élt annak a kornak, amit máig történelmünk legfényesebb időszakának tartunk. Legismertebb versei arról tanúskodnak, hogy visszavonult élete dacára átitatta a közélet iránti elkötelezettség, és szüntelenül foglalkoztatta a nemzete sorsa miatti aggodalom. Olyan értékek jegyében élt és gondolkodott, amelyek a reformkor politikusainak cselekvő energiáit is táplálták. Igazi közéleti és - újabb keletű szóval élve — nemzetpolitikai moralista volt. Ugyanúgy, mint a reformkor legnagyobb politikusai. Mai szemmel nézve különös, hogy vidéki magányában is milyen bensőséges kapcsolatban állt kora szellemi nagyságaival. így Széchenyivel is, aki elküldte neki máig talán legismertebb munkáját, a Hitek. Mi több, egy levelében azt írta neki: „rokonok vagyunk”. Pedig első pillantásra kettejük alkatának, társadalmi helyzetének, életútjának a különbsége a feltűnő. Berzsenyi közép-dunántúli kisnemes. Számára a napóleoni háborúk magyar nemesi felkelése eposzi méretű megmozdulás. Széchenyi az ország egyik legvagyonosabb arisztokratája, a kor világtörténelmi jelentőségű ütközeteinek résztvevője, aki beutazza Európát, otthonosan mozog a nemzetközi diplomácia és a nagypolitika szalonjaiban. Berzsenyi nehezen mozduló, szemlélődő, befelé élő típus. Széchenyi korának kifogyhatatlan aktivitású hőse. A világot látott Széchenyi számára Pest pora és sara kínál könyvtémát. Berzsenyi Pest városias lüktetésétől elkápráztatott vidékiként elveszettnek érzi magát ugyanott. Széchenyi azt vallja: „Magyarország nem volt, hanem lesz”, Berzsenyi azon panaszkodik, hogy „Romlásnak indult hajdan erős magyar”. És mégis: Széchenyi szavait nem az udvariasság mondatja. Berzsenyi verseit olvasva bizonyosan érez valami mély lelki rokonságot. A kortársak talán nem, de ő tudja, hogy szüntelen, lázas aktivitásában mindig van valami menekülés a magába fordultság pillanataiban megélt mélységes kétségbeesés elől. Amikor Berzsenyi eposzi méretűnek lát kisszerű eseményeket, amikor a letörtség fáj* Elhangzott Egyházashetyén a Berzsenyi Napon 2005. május 7-én. 1
