Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Balogh Robert: Szélerdei ámorozó avagy Nárcisz tragédiája
A menyegző napján ágyban maradtam, Mint nagy beteg sóhaj, s panasz minden szavam, Azt rebegtem, gyöngén, halálra váltan, hogy míg Pándion, A nagy juhász maga nem jön értem, fel nem kelek soha, Hiába tördelte kezét sok szép égi követ, hiába kéréseik. Néném jött elém, miért e sikolyok, s ennyi jajgatás? Kérdez, faggat, gyötör, megelégelte kínomat, Addig vallatott, míg meg nem ért, s gyógyítóm lett, Értem hívatja sógorát, Pándion szép juhászt. Midőn O belép, átléptem szemérmem gátjait, Megvallottam tüzem, vágyam, legbelső titkaim. Feltártam hószín melleim, megnyílt éjsötét ölem... S tengerrengés, vad vihar után máig naponta teljesül óhajom. Ha Echo is megszerzi Nárciszát, nem sodorja mellém bánata, Majd ha kihűlnek vágyai, talál új okot mellém szállani: Addig is, higgy nekem Echó: boldogul, ki szenved; S nyer, majd ha enged. Echó. Csak könny ez, beszívja a por, csoszogva mászok a földön. Abrándkép csak, hogy elvakítsam Nárciszom. Volt egy arc, gyönyörű, elbájoló, szememben hordtam, Legszebb ékem kihunyt, arc és báj minek? Alázat szálljon gőgös szívére, ne csodálja más! Pusztuljon el! Rettegjen tőlem, félje haragom dühét! Chlórisz. Száz gyökér szövevénye is csak némán ölel, joggal támadsz gőg ellen, De ne mocskold be hószín kezed vérrel, a bosszút engedd másnak, Ha megbánod, magad is vádolod, homályban állnál, csupaszon, árván. Kérjed Cypriszt, - az O bőrébe is döfött a fullánk, Átérzi bajod, s bosszút áll nevedben a hiú Nárciszon. Induljunk Echó - kérleljük Cypriszt együttesen. (Echó és Chlórisz együtt.) Hervadhatatlan örök szép! Ég s Föld úrnője! Nem lesz, s nem is volt ember a porban még, Kit ne hívogatna rózsadombod édes illata. Az Örökkönvalók is szolgálják hatalmad, A magány, a bölcsesség, a sötét nem elég. Eléd borul két gyönge Nimfa, óh, nagy Cypria! Élnek, kik neved szitokkal, átokkal illetik, S Minket, híveid féktelen hévvel kergetik! Könyörülj lányodon Cypria, Zabolázd meg Kephisznek öntelt fiát, Nárciszt! Önhittsége páratlan, őrjítő, olyan makacs, Legszebb Nimfákon is átnéz. 41
