Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók börtöniratai
landó, mint a diktatúra akármelyik alattvalója. Ezért-azért beszippantja őket a büntető gépezet, elnyeli őket a telhetetlen bendőjű hétfejű sárkány, többé aztán nincs menekvés, csak keveseknek, legtöbbjük holta napjáig benne pörög a mókuskerékben. Menthetetlenül elvesztem. Bármelyik pillanatban végem lehet. November elején az ügyész színe elé visznek. Sarkvidéki zúzmarát lehelő, göthös alak; a büntető apparátusban hemzsegnek az ilyen jeges atmoszférájú, nyiszlett hivatalnokok. Olyanok, mint aki mélyhűtőben tölti az éjszakáit. Jegyzőkönyv készül a kurta kihallgatásról. Annyit mindenesetre megtudok, hogy a rendőrségi írókollégák keservesen összepiszmogott szóművét az ügyész nem minden tekintetben találta meggyőzőnek, s a vádiratban a huszonvalahányból csak négy vagy öt vádpont fog szerepelni. Zárkatársaim egyébként egy-két é- ves börtönbüntetést jósolnak nekem. Számolom: már nyolcvan napja idebent vagyok. November 26-án kapom meg hazulról az első tisztasági csomagot. Ingek, fogkrém; a cigaretta közt Giza rejtélyes üzenete: Nachricht geht. Suche! Hiába keresem, sehogyan sem találom meg a Nachrichtet. Talán gerillák fognak hamarosan kiszabadítani, vagy legalábbis fúrógép van elrejtve a fogkrémes tubusban. Három doboz Fecske meg egy doboz Terv. A Tervet a csomagosztó százados föltépi és belekotor, Giza üzenetét szerencsére nem fedezi föl. A gyufát is kiborítja. Végre fogat moshatok. Teljesen szét vagyok zilálva. Megsemmisülni vágyom. A legszerencsétlenebb ember, a legnyomorultabb teremtmény vagyok, aki valaha is létezett. Isten és az ő angyalai nem hagytak el engem, én hagytam el őket Szellememet lassanként megöltem onániával és az érzékek minden bűnével. Szívem végül nem érzett részvétet semmi és senki iránt. Van-e még menekvés számomra? Nincs, nincs többé menekvés. Mindent elolvasok, ami csak a kezem ügyébe kerül: Széchenyi István naplóit, az MTA pedagógiai szöveggyűjteményét, A forrasztás kézikönyvét, Makarenko Pedagógiai hőskölteményét és neveléselméleti értekezéseit. Azt mondja a szomszéd zárkában raboskodó mérnök, hogy miközben Anton Szemjonovics zseniális leleményességgel kovácsolgatta az »új embert«, Ukrajnában - a harkovi Dzerzsinszkij-kommuna szőkébb és tágabb környezetében - milliószámra halt rakásra a jónép. Akkora volt az éhínség, hogy emberi testrészeket árultak a piacokon (Makarenkónál erről persze eg}' kukk sem olvasható). Falom Cervantes, Goethe, Victor Hugo, Vas Gereben, Bemard Shaw, Eric Knight, Gorkij, Aragon műveit, válogatás nélkül. Behabzsolom A nyomorultakat és Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha történetét. »Ide süss, zaccügy- nök, hajléktalan lézengő és szoláris peregrinus! Üzenem neked, hogy az én históriám is börtönben fogant, ahol csak kényelmetlenség tanyázik, és minden siralmas zaj otthonos!« »Hej, Miguel, hej, spanyol börtönök, hát tibennetek Don Quijotéról lehetett írni? Tudod mit, Miguel: cseréljünk! En megyek a tizenhetedik századi Hispániába, a sevillai adósok börtönébe, te meg jössz a hu22