Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - Tornai József: Villámsújtota kor (részletek az esszékötetből)

Egyetlen test, a testem: kizsarolt tulajdonom, mely csillagjárásnyira kering ama nagy csóvás üstököstől.

Legjobb lenne a föld alá csalnom minél előbb, hogy ne lobbantson több reményt senkiben se.

Hova lett az a költő, aki így bíztatott: „El kell indulni minden útra, / az embert minden úton várják”? Nemcsak arról van szó, hogy irodalmunkat, közös életünket súlyos veszteségek érték: meghalt Bibó, Nagy László, Pilinszky, Illyés Gyula. Világítótornyok, jelzőbóják aludtak ki.

Csoóri Sándor a szabadság sötétségében találta magát.

A politikából visszavonul egy civil szervezetbe. Keveset ír.

Valamikor azt üzente nemzedékének: ,Jók voltunk, jók és engedelmesek, / mint a cigánymeggyel teleaggatott kisfiúk a sétatéren, / nem tapostuk le a gyö- pöt s nem aknáztuk / alá a parkban kiültetett dáliákat”. A Hattyúkkal ágyútűz- ben, a Ha volna életem és a Száll, száll a füst köteteiben egymást követik az olyan versek, melyeknek egyike minden körülírás nélkül már a címében is hangsúlyozza a lelkiállapotát: A világvég fakófényeinek harmadik szakaszában olvasom:

A kihalt istenek után ez lesz talán a kimúlás sorrendje is?

A kozmikus halálé?

Előbb a billegő szárnyasok köröznek

s tűnnek el lassú méltósággal

és csak utánuk a

két lábú, két kezű emberek?

A vers Krétán íródott. Mégse hiszem, hogy csak a mínoszi kultúráról szólna.

62