Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - Tornai József: Villámsújtota kor (részletek az esszékötetből)

Diákként vitték el, és az emberi szabadságot meglehetősen egzisztencialista értelmezéssel (ahogy én is) legfőbb értéknek tartó, a honi tájakon szokatlanul filozofikus íróként tért haza.

Filozófia regényben?

Igen: mint Sartre Férfi kon, Undora vagy Camus Az idegenje (magyarul: Közöny), Pestise. A mondatok, a képszerkezetek, a monoton hanghordozás és a főszereplő férfi magába zártsága elválaszthatatlan azoktól a gondolatoktól, a- melyekkel a változás nélkül ismétlődő mindennapok nyomasztják az olvasót.

G.. ,nek vannak azért ünnepi órái.

Amikor Máriát megismeri, ráébred, hogy szereti, együtt van vele a hegyek között.

Mert Hernádi különleges szerelmet állít szembe a Behemóttal:

„G... megsimogatta az asszony haját:- Sohase akartam ennyire élni...- Mondd, miért van az, hogy csak a szerelemben lehet ilyen boldog az ember?- Mert a szerelemben az ember megérzi a végtelent.- Olyan okos vagy. Mindent tudsz.- Kis csacsi.- Olyan gyönyörűen beszélsz, mintha nem lenne piszok mindenfelé, amerre megyünk.-Te tanítottál meg beszélni. Érted érdemes újrafogalmazni mindent. Értsd meg, nekem a szerelem az egyetlen lehetőségem, hogy legyek. Én már semmit se akartam, hazajöttem a hadifogságból, fáradtan, betegen, már semmit sem a- kartam. Te nem tudhatod, milyen a fáradtság, amikor már az is nehéz az embernek, hogy a fájdalmat megkerülje. Fél éve fáj a fogam és nem tudok elmenni az orvoshoz. Nem azért, mert félek. Egyszerűen nem tudok más irányba menni.”

Mind a ketten reménykednek és terveznek. G..., aki „már semmit se akart”, tele van kettejük jövőjének képeivel. Máriát munkahelyéről ismeri. Egy véletlen utcai találkozás után „látja meg” mégis az asszonyt. Egykedvű, céltalan csa- tangolásai ezzel véget érnek. Pedig ebben a különlétben szabadnak érezhette magát. Annak, amire a fogságban sóvárgott. El akarta hitetni magával, hogy van ilyen körülményektől független magánemberi szabadság.

De lehet-e ez több, mint szemhunyás, mint önáltatás, csúf látszat, mikor a falakon ott a nagybetűs „ÉLJEN RÁKOSI!”? Ebbe bele kell ütköznie.

Mégis ezt a saját szabadságot választja, amikor Máriával elmennek a hegyekbe. Megszöknek. Mi ez, ha nem tiszta fejjel (de a szerelem, az az igazi, míg az ember „végtelennek érzi a lehetőségeit” - menti a tévedést!) a semmibe vetni magunkat? A Heidegger-féle semmibe? Nem: ez csak szökés. Az „ÉLJEN RÁKOSI!” még a mátrai falu virágágyásából is fenyegetően vigyorog rájuk. Szabadságról szó sem lehet. Arról a szabadságról, melyet Hernádi (gyakran beszélgettünk erről a könyv írásának idején) szeretett „immanens transzcendenciának” nevezni.

A szerelem az lehetett volna. A szabadság általános megvonásának világában puszta aktion gratuite. Nem csoda, hogy G... álmában visszazuhan hadifogolyállapotába: „Negyvenöt májusában Constanzából indultak el Krím felé. A ha57