Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - Kovács István versei
négy ujjad világtájakra szóródó szikra, az ötödik, az élet cirkusz-jelképe megmaradt, hogy fölmutathasd a halálnak. En valóban irigyeltelek, Sted, hogy te télen a telet, tavasszal a tavaszt, nyáron a nyarat, ősszel az őszt szereted, mert én mindig a tavaszt várom... tavasszal is a tavaszt. 3 Azt mondtad, napfogyatkozás kellene ahhoz, hogy ne nézz a napba, (vagy hogy doktori értekezést írjál). Az égbolt kártyaasztalán, mint nyert pénzt, mégis egymásra csúsztattad a Holdat s a Napot. Verseket írnak Hozzád. Ne bosszantson. Tudom, hogy ezt akartad legkevésbé... De szeretnek, Sted, élő élettel szeretnek... És ahogy írtad: minden költészet, így vers a hallgatás is, himnusz, végtelen poéma... ígérem, sírodhoz nem megyek soha, és gyertyát se égetek érted, lángjától megperzselődhet a nyírfa, s a novemberi temetők úgyis csak este nyolcig támadnak föl. 37
