Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - Balogh Robert: A szobor megszólal (Esti tűnődő hévízi séta)

Tudod, mi az a személytelen lírai beszédhangzás?

S az elvont tárgyiasságú poétika, hermetikus karakterű líra?

Egy társadalom transzcendens fallocentrizmusa?

Az Auróra ágyújele? Vagy mivé lett a szvasztika?

Hát a szilikon mell? Műköröm? Internet? Bulvársajtó?

Egyesült Európa, Világbank és makroökönómia?

S hogy a természet e röpke kétszáz évbe belebetegedett, Marskutatás, génsebészet, mobiltelefonia?

S így a hatmilliárd ember piszkába fullad meg a Föld?

Most kinevetsz? Pongyolán idézlek? Sehol egy versláb, de még Rousseau-t sem fedezed fel soraimban?

Tudod, pár hónapja Debrecenben kivágták a fád?

Már szabadversben is csak bolondozhatunk, Mihály!

Szóval, azt mondod, a gyászos koporsóból angyallá lett Lillád? Rajzolni könnyebb lenne őt, mint bármilyen fürge földi nőt?

Mert a szárnyak nemes íve elfedi a míves csúcsokat.

Most itt állsz, kőbe, bronzba szoborva, évente jól megkoszorúznak. Amúgy válladra száll a fileviile madár, néha tán rád is csinál...

Mert bizony téged ideát tanítanak,

Drága kincsem, galambocskám,

Csikóbőrös kulacsocskám!

Minden kisdiák megízleli kétszáz éves versedet.

Ez hát az öröklét, biflázzák pályád, mit, mikor írtál,

Kit szerettél, korszakolnak, vizsgálják filozófiád...

Kínkeservvel megírnak néhány verselemzésecskét...

Neved felvette már iskola, színház, szocialista brigád...

Érdekel ez téged, Mihály? Ha rád nézek, láthatom.

Talán, ha Lilla meglett volna? Nem tudom.

Rád fagyott komorság az arcodon!

Piát igen, nem hallgathatunk mindig Mozart-operát!

Ne vágj képeket, te magyar Amadeus!

Hallod a szállóból ideszűrődő sramlimuzsikát!

A kényes tanmenet belőled is csak egy furcsa poétát csinált,

Víg kedélyű, frivol, csipkefinom hangú, borongós virtuózt. Úgyhogy, ügyelj magadra, tudod-e tartani pár évszázadig e pózt?

27