Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - Nagy Gáspár: Annakokáért korabeli apokrif a B-i korcsmahivatalból, érzelmes mai toldalékkal
miután előállottá bársonyos szép hangján a korabeli divatos Adamo-számokat, s direkt leste az ilyen szőke szépségeket, amikor vonultak előtte a Kanizsai Dorottyáról elnevezett híres műintézetbe. Mindig szerelmes volt valamelyikbe... talán nem is reménytelenül... És rendületlenül tervezte, hogy disszidál, mindenáron San Remoban akart énekelni, a szőke lányok majd segítenek, gondolta, mert van helyismeretük, s a naponta fölgereblyézett sáv nem lesz véres csatatér, „pirosuk gyásztér”, (kicselezik a drótokat, az aknazárat...) s ha az lesz, hát legyen, jobb meghalni, mint élve megrohadni, akkor itt vannak ezek a hosszúhajú szőke Kanizsai Dorottyák... korai özvegységükben majd elsiratják... A többszörösen kitüntetett határőr-faluban monologizálja a bicegő postás, nekitámaszkodva a söntés-pultnak, két laza fröccs között, mintha csak magának: „itt mindenki a gyomoridegére iszik rá, s a Napot csak fölkeltében nézi, a lenyugvónak már imperialista a sziluettje is, nem is nézünk arra, amikor bejönnek ide ezek az aranyos vitéz urak, ezek a kiskatonák, ugye, a mi drága gyerekeink, többnyire alföldi suvernyákok, én kifaggattam őket erről-arról, nem ihatnának persze, de megtaláljuk a módját, van itt segítség... haver a kocsmáros, jó a szemük, ezek aztán nem félnek, bátran átbámulnak az osztrákhoz, távcsövezik az Alpok tetején a havat, meg itt is figyelgetnek, lesnek, kérdezgetnek: nem láttunk-e valami gyanúsat, idegen manuszt feltűnni a határban, de azokat mostanában már a vonatról leszedik, ha nincs rendben a papírosa az ipsének, Szombathelyen fogdában tölti bizony az éjszakát, mert ezek a fiúk már fölszállnak a pesti gyorsra 9
