Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Molnár Miklós: A szufi út
azok nem valóságos értelemben hallgatnak. A költészet vagy a zene valódi hallgatásának fejlődési értéke van, és sokkal becsesebb, változatosabb tapasztalatvilágba vezet be, mint a testi vagy az extatikus élmények. 91 Aki nem tud gyakran és szívből nevetni, annak halott a lelke. 92 Muhammed Baqir imám példázata: „Amikor ráeszméltem, hogy értem a hangyák beszédét, odamentem egy hangyához, és megkérdeztem: - Milyen az Isten? Hasonlít a hangyához? - Azt felelte: - Isten? Nem, egyáltalán nem. Minekünk csak egyetlen fullánkunk van, Istennek viszont kettő!" 93 „Sok szufi élt és dolgozott Nyugaton, de csak mostanában jöttek létre a megfelelő körülmények eredeti szufi tudásközlő iskola meghonosítására vagy újra- bevezetésére a nyugati féltekén” - írja Shah. 94 A fecsegés hitetlenségből fakad. 95 A szufi a szeretet természetes kötelességeként naponta gyógyít, elsősorban lelki nyavalyákat: mégpedig anélkül, hogy - a mai pszichiáterek módján - akaratát a páciensre erőltetné. 96 Bahaudin Naqshbandnak („A Festő”; 1318-1389) mondta valaki:- Történeteket mesélsz nekünk, de nem magyarázod meg, hogyan értsük őket! Bahaudin így válaszolt:- Mit szólnátok, ha a kereskedő, akitől gyümölcsöt vásároltok, szemetek láttára elköltené, és csak a héját hagyná nektek? 97 Szinte fölmérhetetlen, mi mindennel gazdagította a szufi tevékenység az emberre vonatkozó ismereteinket az elmúlt tíz évszázad során. Mélyre hatoló belátásaik a lélektan, a természettudományok, a vallás területén megkerülhetet- lenek és nélkülözhetetlenek. Az utóbbi két-három évtizedben világszerte megsokszorozódtak az erről szóló publikációk. A szufizmust illetően a magyar írásbeliség - miközben a másodlagos én kakofón fecsegése betölti a Kárpát-medencét - egyetemes tudatlanságával és éretlenségével tűnik ki. Az agyonhallgatás szinte töretlen, szüntelenül folyik a nem-ér-a-ne- vem játéka. (Nem akar eloszlani például az a bombasztikus közhiedelem, hogy a magyarok voltak „a kereszténység védőbástyái”, s hogy a mohamedán világgal való százötven éves kohabitáció csupán rontás és „áfium”, nem pedig óriási - elszalasztott? - alkalom, vagy éppen burkolt áldás volt. Az ezzel kapcsolatos etnocent22
