Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány; Erdei Futóhomokjának társadalomszemléletéről
3 BOGNÁR BULCSU Népi szociográfia és társadalomtudomány IV. ERDEI FUTÓHOMOK\kU AK TÁ R S A D A L 0 M S Z E M L É L E T É R Ő L Az etnocentrizmus buktatói A Futóhomok társadalomképének elemzéséből az világlik ki, hogy a nem csupán a népi szociográfusok között, hanem az egész korszakban példa nélküli szociografikus kvalitásokkal rendelkező Erdei1 társadalomszerkezeti elemzése súlyos ellentmondásokkal terhelt. Értelmezésem szerint az elméleti bukfencek egyaránt ugyanazt a célt szolgálják ebben a kötetben és Erdei majd mindegyik munkájában: a szerző azt igyekszik bemutatni, hogy a tanyás mezővárosi fejlődés a magyar polgári átalakulás egyeben útját jelenti.2 Vagy ahogy a Futóhomok- ban megfogalmazza: „Nincs Magyarországon mezőgazdasági kultúra, polgárosodási igény és kulturális szintemelkedés, amely különb lenne e mezővárosokénál.”1 Ezen értéktételezés minden áron való igazolhatósága pedig alapvetően meghatározza a kötet társadalomszemléletét. Ezzel függ össze, hogy Erdei szociografikus ábrázolását egy sajátos kettőség jellemzi. A nagyon tárgyszerű, az adott terület társadalomfejlődésének tendenciáit hitelesen megragadó társadalomrajz együtt jelenik meg az e térség társadalmi viszonyait erősen idealizált értékeléssel.4 Erdei társadalomszerkezeti elemzésének további jellegzetessége, hogy saját életvilágának5 primátusát megteremtő állásfoglalásával párhuzamosan minden ettől eltérő fejlődési forma negatív értékelést kap. Ebben az értelmezési keretben azok a társadalomfejlődési irányok, amelyek a tanyás mezővárosi kisközösségtől különböző tartalmakkal rendelkeznek, azok Erdei számára a polgárosodás szempontjából nem adekvát megoldásnak minősülnek. Az alföldi tanyás mezőváros idealizált értékelése több összefüggésben is megjelenik. A szerző egész életművének egyik jellemző vonása az, hogy túlhangsúlyozza a mezővárosi társadalomfejlődés gazdasági sikereit.6 Erdei a gazdaság itteni eredményeit páratlannak tekinti, amellyel egyetlen más térség sem vetekedhet. Valójában azonban Északnyugat-Dunántúl parasztgazdaságai a dualizmus időszakában és a két világháború közötti időszakban egyaránt sokkal fejlettebb üzemeket hoztak létre, amelyek belterjes termelése, kertkultúrája az alföldi mezővárosok éppen csak belterjesülő termeléséhez képest magasabb fejlettséget mutatnak. (Különösen érvényes ez a tanyasi termeléssel való összevetésben, amely jellegéből adódóan extenzív marad ebben a korszakban is.)7 Erdei másik legfőbb érve a tanyasi társadalomfejlődés mellett, hogy itt „válaszfalak” nélküli társadalomszerkezet jön létre; olyan társadalmasulás, amely nem osztja élesen elváló csoportokra a közösség tagjait. Ennek a gondolatmenetnek a hátterében pedig az áll, hogy a mezőváros az azonos rendi 78
