Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Beney Zsuzsa: Weöres Sándor mitológiája 1.
BENEY ZSUZSA Weöres Sándor mitológiája* Weöres Sándor költészetét nehéz egyértelműen jellemezni. Rendkívüli formaművészete határozott ideológiai tartalommal párosul - de a formák állandó változásával ellentétben az ideológiai tartalom már-már kinyilatkoztatási szinten stabilnak látszik. Ez a kettősség azonban abszurditás, hiszen a költészetben forma és tartalom kölcsönösen alakítja és befolyásolja egymást. A formai változások (és ezen nem a versformák, a strófikus szerkezet, a rímelés gazdagságát, hanem a költészet anyagának, a születő nyelvnek csak árnyalatokban kifejezett jelentésváltozásait, ezek motivációs erejét értem) feltétlenül változó, új meg új világérzékelést indukálnak, még akkor is, ha ez a tartalmi változás a költő elől is elrejtőzik. Elrejtőzik, mert csak minimális hangsúly-eltolódásaiban, az írás pillanatnyiságában vehető észre, és akkor is inkább az olvasó hangulati, érzelmi, mintsem értelmi, tudati befolyásolásában. Weörest nem véletlenül nevezik „Proteusz-i költőnek” - többnyire azonban megelégszünk a rendkívüli formai változatosság kimondásával, a stílus és poétikai attitűdök egymás közötti és egymást befolyásoló szerepével ritkán foglalkozunk. Holott ezek a komponensek csak felületesen tűnnek mozaikszerűen egymás mellettinek, valójában mélyen átjárják és befolyásolják egymást, olyannyira, hogy a különböző verstípusok között szinte lehetetlen éles határvonalat húznunk. Mégis: azok a versek, amelyeket Weöres mitológiai korszakának nagy alkotásai közé sorolunk, többé-kevésbé, legalábbis első megközelítésre, mintha viszonylag egységes csoportot képeznének. Különösen azok, amelyek költészetének főleg az ötvenes években létrejött periódusában keletkeznek. Ezeket a költeményeket formailag hosszúverseknek nevezhetjük, tartalmilag pedig olyan narratívát regisztrálhatunk bennük, amelyek a hosszúversek narratív jellegével ellentétben, vagy legalábbis azzal párhuzamosan lírai megnyilvánulásainak számíthatnak. Hiányosan csak néhányat említek közülük: a Mahruh vészesét, a Medeiát, a Tatatvane királynőt, a Minotauruszt, az Orpheus, Eurydiké, Hermeszt, és ide sorolhatjuk, nem kifejezetten mitológiai megközelítésük ellenére, a Mária mennybemenetelét, a Salve Reginát, az Elveszített napernyőt is. Az a szemlélet azonban, mely e nagy költeményeket létrehozta, már jóval az ötvenes évek előtt jelentkezik. Nagyon valószínű, hogy pl. a Háromrészes ének, a Dalok Nakonxy-panbó\ és a Medusa kötet egyéb darabjai már erős jeleit mutatják ennek a költői magatartástípusnak, mely viszonylagosan rövid, és talán azt is megkockáztathatjuk, hogy egyik legtökéletesebb formájában alighanem a Téli reggelben csúcsosodik ki, és véleményem szerint majd a Psyche']nek is egyik legfőbb motivációs tényezőjévé válik. Éppen olyan nehéz ennek a verstípusnak, melyet inkább költői magatartás-típusnak nevezhetnénk, sajátosságait * A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2003. szeptember 18-19-én megtartott konferencián tartott előadás szerkesztett változata. 60
