Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - L. Simon László: A fekvő Vénusz

Hírlevelén és a Jézust pártus hercegnek kikiáltó ősmagyar szekták Pártus Harsonáján kívül senki sem akarta a hírt publikálni.

Egyébként Szombathy feljegyzései szerint a jégbe fagyott nőt legalább tízen erőszakolták meg, ez teljesen összhangban van azokkal a toposzokkal, amelyek a willendorfi Vénuszhoz, illetve a hasonló testes nőket ábrázoló „termékenységszobrokhoz” kötődnek: a nagy Anya, a Magna Mater az életnek a forrása, mindennek a kezdete és vége, egyszerre szexuális vágyaink summája és kvintesszenciája. A hasonló, eredetileg nem gyönyörködtetésre szánt szobrok többsége agyagból készült, s állítólag a termékenységi varázslás szolgálatában álltak. A „Vénusz-szobrokon” erősen eltúlozták a női jellegeket,3 az arcvonások alig kidolgozottak, a profilok torzak. Várkonyi Nándor szerint mindez a matriarchátus idejét eleveníti fel: „az ezüst a Hold érce, a réz a Vénuszé; a női bolygó uralkodik az éjszakai égboltozaton, ők gerjesztenek szerelemre, foga- násra, táplálják nedvükkel a Földanyát. A nappal uralmát az éjszakáé váltja föl, a teremtést a szülés, a fogantató tüzet a csíráztató víz, a tevékeny szellemet a tétlen anyag. A Panteonok csúcsára fölvonulnak a női istenségek, a zsírosfarú barlangi Vénuszoktól a karcsú, habszülte Aphroditéig; oltáraik előtt papnők végzik szertartásaikat, a férfi csak ministrál, lehetőleg női köntösben vagy kasztrálva. A halottakat nem máglyán égetik el, hogy lelkűk a test salakjától, az anyagtól megtisztulva Égbe szálljon, hanem a sír mélyére temetik, hogy egyesüljenek az anyafölddel, amelyből vétettek.”

Mit tehet a willendorfi Vénusz igaz történetét fellelő, ugyanakkor a szemellenzős tudományos világ hazugságaitól megkeseredett, így a Vénuszt csak néhány

13