Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Tandori Dezső: Az én Gergely-naptáram - Még mindig nagyon is 2004 -
a dolgok összefüggenek. Most aktualizálódtak. így, megfogalmazva. Technikai eszközként arra, ahogyan már 2003-ban etc. is voltam. Mégis, ez nekem 2004 nyara. Nem úgy értem ezt, hogy nyáron megadatik e három (nekem). Nem az, hogy a „silence” elemi állapot(om). S a sok „elmaradás” (utazás, érintkezés, beszélgetés... evés, ivás... részletezhető... másutt megírtam, az évszakoktól függően, a hónapok során - tehát nem mindenben kulcs „a nyár”! - hogyan éreztem újabb és újabb szomszéd-falukat a standokon, a piacokéin, íme, az eper, íme a spárga, de az örök gomba, kolbász, padlizsán, a tojás... semmiféle ételt nem akarok készíteni semmiből, uborkasalátát se, gyümölcsöt sem enni... épp csak a pont-fennmaradásnyit... persze, le akarok fogyni, így a sör is elmaradt, a tavalyi évem munkáit nem zavaró bort is, sok szénhidrátját... egyszerűen tarthatatlan volt a költség ostobasága, a rabságé, a cipelés, az összetartozás ezekkel a vonzalmakkal - !! -, a hízás... egy-általán...!). a lemondótrópia, mely nem lemondás mégsem. Elemi dolgok maradtak. A csend, a lelassulás (mint a rossz viccben: „Hát... hosszúnak fog érződni mindenesetre... az élet...”), ennek sok „előrészleteződő” jó eleme... a magány (de Totyi él! s idehaza is megvagyunk, ketten, meg kutyánk... küzdve így-úgy, meg; szünetekkel, de... nem, ez már narratívum, nem). Ez érdekes egybevágás volt: hogy a kétféle-ugyanazt így láttam (megint, mert régről ismeretszerű volt mindkettő, csak nem aktualizálódott). 2004-re jöttem rá (egyelőre visszavonhatadanul), hogy nincs csend, sőt, a kényszerű némaság belső háborgásainál is nagyobb „zaj” (felfordulás) van, de individuálisan próbálom elmondani ezeket a dolgokat. No, persze, a „dolgok” egyike rögtön ez. Hogy nem akarok individuálisan elmondani semmit. Más ez, mint Karinthytól a „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. S mennyire más Wittgenstein 7-es pontja, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. (Mind a „konkrét-e az amiről?” kérdésemet, mind a fogyás és a szeszelhagyás kérdéseivel kapcsolatos dolgokat: másutt keresd, Olvasóm, rá fogsz lelni ezekre is.) Ergo az individuális elmondásnak két gátja van (nálam). Egyrészt, sokkal kevésbé terhelek valakit, ha palackpostára bízom az ügyet - olcsó vicc, de közkeletű, Wittgenstein 7-es pontja alapján, zénóian: De nem is lett rossz, rajzolás közben jutottak eszembe pontok helyett a buborékok, na milyen? Kérdi büszkélkedve a művész úr. Másrészt a hallgatóság individualitásával is baj van. Akikkel hosszabb ideje érintkezünk (némelyeknél egészen rövid idő is elég), kiderül, mi mindenben 8
