Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Tóth Éva: Az élet mint szappanopera

TÓTH ÉVA Az élet mint szappanopera Harmincegy éves voltam, amikor az első, még fekete-fehér televíziós készülé­ket megvettük, bár előtte már néztem a tévét Amerikában, ahol egy évet töl­töttem Ford-ösztöndíjas kutatóvegyész férjemmel 1968/69-ben, s a színes té­vé bérleti díját, ami akkor havi huszonöt dollárra rúgott, megtérítette a ven­déglátó intézmény. A szappanopera kifejezést is ott hallottam először - egyéb­ként a Columbia Encyclopedia 1967-es kiadásában nem szerepel, de a The Random House Dictionary of the English Language azévi kiadásában igen. A meghatározás magyarul így szól: Informális [kifejezés], rádióban vagy tele­vízióban bemutatott műsorsorozat, amely egy fiktív személy, család vagy cso­port személyes és otthoni problémáit, sikereit és kudarcait mutatja be szenti­mentális, melodramatikus módon. (Az elnevezés onnan ered, hogy sok ilyen műsort szappangyártó cégek szponzoráltak). Bevallom, hogy odaadó nézője voltam nem is egy, hanem több sorozatnak, és sokat tanultam belőlük. Nem­csak szavakat, nyelvi sztereotípiákat és hanglejtést - bár ez sem lett volna ke­vés, hozzátéve, hogy a trágárság akkor még egyáltalán nem kapott polgárjogot ebben a műfajban sem, és a szleng sem uralkodott el annyira, mint később. De - akárcsak az amerikai társadalom feltörekvő tagjai: a friss bevándorlók, az al­só középosztály - megtudhattam belőlük, hogy milyen is az amerikai életfor­ma, amit persze láthattam magam körül a mindennapi életben is, de a külön­böző szappanoperákban a társadalom szélesebb spektrumát ismerhettem meg, s szemmel látható példákat kaptam arra nézve, hogy milyen egy amerikai csa­ládi ház berendezése, hogyan öltözködik, milyen frizurát visel, hogyan tartja magát és családját karban egy amerikai háziasszony, hogyan takarékoskodnak és hogyan pazarolnak, milyen az arcjátékuk és hogy oldják meg a konfliktusai­kat. Ma már egyik szappanopera címére és szereplőire sem emlékszem, ami koromnál fogva nem csoda, de még ma is fel tudom idézni a tizenkét éves ko­romban látott Hamletet Sir Lawrence Olivier-vel vagy a Sárga tengeralattjá­rót, amit Madisonban láttam a szappanoperákkal egy időben. A magyarra szinkronizált sok amerikai, angol, francia, német, olasz és latin­amerikai szappanopera esetében a nyelvtanulás nem jön szóba, az illető orszá- gokról-népekről azonban ezekből is megtudhatunk egyet-mást, még ha általá­ban a közhelyek szintjén is. Fajsúlyúk is különböző: jó esetben a lektűrének, rosszabb esetben a ponyváénak felel meg. A szappanoperában nincs katarzis, nincsenek benne gondolati elemek, sztereotip figurákat látunk sztereotip hely­zetekben, akárcsak a tömegkultúra más termékeiben, amit én úgy határoztam meg, szintén Amerikában, hogy manipulated and disposable - azaz manipulált és eldobható. A szappanopera a mindennapi életet mímeli, nem sűrít, mint az igazi nagy drámák - a filmdrámák is - de nem is dokumentum. Elvárhatjuk-e a szappanoperától, hogy realista, hogy valósághű legyen? Az Életképek ben Csűrös Karola mint fogorvosnő bundában látható a rendelés után, 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom