Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Tóth Éva: Az élet mint szappanopera
TÓTH ÉVA Az élet mint szappanopera Harmincegy éves voltam, amikor az első, még fekete-fehér televíziós készüléket megvettük, bár előtte már néztem a tévét Amerikában, ahol egy évet töltöttem Ford-ösztöndíjas kutatóvegyész férjemmel 1968/69-ben, s a színes tévé bérleti díját, ami akkor havi huszonöt dollárra rúgott, megtérítette a vendéglátó intézmény. A szappanopera kifejezést is ott hallottam először - egyébként a Columbia Encyclopedia 1967-es kiadásában nem szerepel, de a The Random House Dictionary of the English Language azévi kiadásában igen. A meghatározás magyarul így szól: Informális [kifejezés], rádióban vagy televízióban bemutatott műsorsorozat, amely egy fiktív személy, család vagy csoport személyes és otthoni problémáit, sikereit és kudarcait mutatja be szentimentális, melodramatikus módon. (Az elnevezés onnan ered, hogy sok ilyen műsort szappangyártó cégek szponzoráltak). Bevallom, hogy odaadó nézője voltam nem is egy, hanem több sorozatnak, és sokat tanultam belőlük. Nemcsak szavakat, nyelvi sztereotípiákat és hanglejtést - bár ez sem lett volna kevés, hozzátéve, hogy a trágárság akkor még egyáltalán nem kapott polgárjogot ebben a műfajban sem, és a szleng sem uralkodott el annyira, mint később. De - akárcsak az amerikai társadalom feltörekvő tagjai: a friss bevándorlók, az alsó középosztály - megtudhattam belőlük, hogy milyen is az amerikai életforma, amit persze láthattam magam körül a mindennapi életben is, de a különböző szappanoperákban a társadalom szélesebb spektrumát ismerhettem meg, s szemmel látható példákat kaptam arra nézve, hogy milyen egy amerikai családi ház berendezése, hogyan öltözködik, milyen frizurát visel, hogyan tartja magát és családját karban egy amerikai háziasszony, hogyan takarékoskodnak és hogyan pazarolnak, milyen az arcjátékuk és hogy oldják meg a konfliktusaikat. Ma már egyik szappanopera címére és szereplőire sem emlékszem, ami koromnál fogva nem csoda, de még ma is fel tudom idézni a tizenkét éves koromban látott Hamletet Sir Lawrence Olivier-vel vagy a Sárga tengeralattjárót, amit Madisonban láttam a szappanoperákkal egy időben. A magyarra szinkronizált sok amerikai, angol, francia, német, olasz és latinamerikai szappanopera esetében a nyelvtanulás nem jön szóba, az illető orszá- gokról-népekről azonban ezekből is megtudhatunk egyet-mást, még ha általában a közhelyek szintjén is. Fajsúlyúk is különböző: jó esetben a lektűrének, rosszabb esetben a ponyváénak felel meg. A szappanoperában nincs katarzis, nincsenek benne gondolati elemek, sztereotip figurákat látunk sztereotip helyzetekben, akárcsak a tömegkultúra más termékeiben, amit én úgy határoztam meg, szintén Amerikában, hogy manipulated and disposable - azaz manipulált és eldobható. A szappanopera a mindennapi életet mímeli, nem sűrít, mint az igazi nagy drámák - a filmdrámák is - de nem is dokumentum. Elvárhatjuk-e a szappanoperától, hogy realista, hogy valósághű legyen? Az Életképek ben Csűrös Karola mint fogorvosnő bundában látható a rendelés után, 73
