Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Bokányi Péter: A mikrotörténelmi nézőpont szerepe Szilágyi István Hollóidő című regényében
BOKÁNYI PÉTER A mikrotörténelmi nézőpont szerepe Szilágyi István Hollóidő című regényében A mikrotörténelem kifejezés a történettudományban először 1960-ban hangzott el, Fernand Braudel használta mint pejoratív, leértékelő minősítést. Szó- használatában a mikrotörténelem a rövid távú eseménytörténet, a történelem folyamatának felszínén zajló azon események szinonimája, amelyeknek a hátterére a hosszú távú konjunkturális és strukturális mélyrétegek kutatásában kell rákérdezni.1 Használja a kifejezést Peter Burke Az eseménytörténet és az elbeszélés felélesztése című tanulmányában is2 , az ő fogalomhasználata szerint a mikrotörténelem a hétköznapi embernek és környezetének bemutatását jelenti, amely ily módon hozzájárul a makrotörténelmi események elmondásához, értelmezéséhez. Burke értelmezésében a mikrotörténetírás fogalmának leírása könnyen egyeztethető például Lukács György A történelmi regény című munkájának Walter Scott-tal és a történelmi regény klasszikus formáival kapcsolatban kifejtett nézeteivel: a klasszikus történelmi regény szerzője főhősként olyan alakot választ, akinek mindennapisága lehetővé teszi, hogy rajta keresztül a regény felmutathassa egy adott történelmi kor valóságát. Tehát a mikrotörténetírás - ahogy a fogalmat Burke használja - módszerében közel visz a marxista irodalomtudomány realizmus-követelményének „tipikus” fogalmához, vagyis, hogy a regény főhősének jelleme, sorsa, létének mikrovilága tipikus kell, hogy legyen, ily módon a vele történtek egyben az általános bemutatására is szolgálnak. További irodalmi példákat is említ Peter Burke tanulmánya: minden esetben olyan műveket, amelyekben a mikrotörténelem eszköze a makrotörténelem elmondásának, megértésének. A mikrotörténetírás a 20. század hetvenes éveinek végétől vált önálló irányzattá a történettudományon belül, s egyben jelentése is módosult. „A mikro- história a mindennapok történetének testvérhúga, néhány ponton azonban saját útját járja, mégpedig ott, ahol módszereire is reflektál, ahol módszertani alapjaiból következően felülvizsgálja és dekonstruálja a klasszikus társadalom- történet kategóriáit, valamint ott is, ahol kísérleti célzattal perspektívák és ábrázolásmódok polifon sokféleségének ad hangot, mindeközben pedig még a makrotörténelem, sőt a „globális történelem” kérdéseivel is foglalkozik, amit eredetileg egyáltalán nem tett”3. Ebben az értelemben a mikrotörténetírás nem akként segíti a makrofolyamatok értelmezését, hogy belőle „összerakha- tóvá” lesz a makrotörténelem, hanem újabb nézőpontokkal és ábrázolásmódokkal gazdagítja adott korszak makrotörténeti vizsgálatait. Annak, hogy a mikrotörténetírás olyannyira sikeresnek bizonyult a késői hetvenes évektől, a történettudomány többféle lehetséges okát is felveti, de 65