Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Czakó Gábor: Hajónk elhagyta Bali szigetét, Néhány szó a regényről
A posztmodern regény szövegekből áll. Előzmények és jövő nélküli mondatokból. Akad köztünk olyan, aki nádasban lakott Toldi Miklóssal, csatatéren, kacsalábon forgó kastélyban, de hogy mondatban? A mondat se nem otthon, se nem hős. Nincsen sorsa, konfliktusa, üdve, katarzisa, története. Saját ideje és tere sincsen, mert szövegről szövegre vándorol, az egyik író szerzi a másiktól. Természetesen igazsága sincsen, legföljebb valaminő elvont stílusa, ami leginkább ironikus: magyarán gúnyolódik a világon. Az író nem az árbockosárban kémleli a látóhatárt, hanem a mondatok mögött bujkál, és onnan kacsint cinikusan az olvasóra: a mondat nem én vagyok, nem ér a nevem. Az olvasó visszakacsint: káposzta a fejem! Ügy tesznek, mintha jól elvolnának: mindketten kiavatódtak. Jeles posztmodern-kutatónk, Pethő Bertalan (Poszt- posztmodem, Platon kiadó, Bp. 1997.) mutat rá arra, hogyha „a posztmodemnek nevezhető irodalmat divatcikként, vágj csupán stílusként exportálják, illetve importálják, ” akkor létrejöhet az olyan átvétel, „ami egy külföldi cég kirendeltségéhez hasonló üzemeléshez vezet. ” A helyi epigonok szalagmunkában termelik az ISO-nak megfelelő idényműveket. A modor, az időszerű téma, az ideológia globálisan egységes, akár a hamburger. A mefisztói alku irodalma hazug, ámde a művészet mindig igazat mond, a szövegdarabkákra tört regény hűségesen tudósít arról, hogy a Mefisz- tóhoz kötött élet élhetetlen. Korunk regénye ezért őszinte és olvashatatlan. A mesterek utánozhatatlanok. Nincsenek epigonjaik, legföljebb tanítványaik. A tanítvány sosem törekszik a mester műveinek utánzására. Az ilyesmi a másodrangú alkotók, az ún. zsenik holdudvarában kötelező. Tanítványnak lenni nem művészet, hanem élet. Az élet pedig mindig eredeti. A megoldás tehát nem a mű, hanem az élet kijavítása. Hajónk elhagyta Báli szigetét... (Beavatás 170-171.) 14
