Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Kemenes Géfin László: Fehérlófia 9: Krisztina könyve, XCIX

a cél vagy legalábbis az egyik alapvető indíték Krisztinát írás által megismer­hető alannyá „tenni”, akkor eleve csakis olyan narrációs módozatok, véges szá­mú nézőpontkínálatok vagy azoknak hibridjei jelenhetnek meg mint az írás mibenlétét befolyásoló és egyben eldöntő-megszabó szövegstratégiák, ame­lyek már mindig a regény horizontján belül helyezkedtek el, ill. voltak elhe­lyezhetők. És mégis és mindazonáltal, mint azt a Fehérlófia egyik írója megfo­galmazta: a regény mint [lejírás az alanyon véghez vitt lehető legnagyobb erő­szaktétel, kisajátítás, bekebelezés, áttétel, a megíró vágy- és akaratvilágával való összeömlesztés, szubjektumhamisítás; magyarán, a fantázia szülöttjének mint valóságnak elsózása - írd és mondd: csalás-ámítás, amelyről a megíró által bevetett s érzékileg ható szóképhadsereg megszálló ereje révén „elfelej­tettük”, hogy nem igaz. Ily módon végül is dolgunk egy szekularizált allegória által felvizezett teológiával vagyon; már pedig Megíró éppenséggel egy imma­nens eszmetérben éri meg, éri el Krisztinát, amelyben csak elkülönböződés tételeztetik és semmiképpen nem átváltozhat]ás. Ebből a differenciális elmé­leti-tapasztalati háttérből következik Megíró regényellenes alapállása, s az alakformálás gyakorlatában minduntalan felvetülő tény: Krisztina semmilyen körülmények között nem azonos Megíróval, vagy annak különféle módokon létező énjeivel. Nem énségi-alanyi kivetítésekről van tehát szó, hanem ellen­kezőleg: maga a megírás a Megíró számára jelent egy bizonyos Bildungot, Krisztinától való tanulást, eszmei-jellembeli gyarapodást, életminőség-gyűj­tést, túlélési tanfolyamot. Persze, valljuk be, mehetne kissé könnyedébben ez az okfejtésdi, pláne amikor Krisztina zenei egésze mozártosabb semmint bruckneri vagy miegymás, s az egész antinovellisztikus nemmódszer működé­sében inkább követi a több száz egymásután elkészített jó-rossz felvétel halma­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom