Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - IV. A háború - a Történet vége

„Ez kellett nekem: látni a végső eredményt, a kínban fetrengő, agóniában hörgő butákat. Nézd, ott az előbb az egyik felriadt, valami visszatántorgó szörnyűségre döbbent fel, s lélegzete átlyukasztott torkán jött ki szortyogva, mint a fövő kása. Hogy szétrángtak a szemei, milyen mulatságos hazafias pan- tomimika volt. Az ottan, alattad, a mi pocakos adótiszt barátunk. Úgy fekszik, mint egy dög. Agyúszél érte, és egyetlen egy idegszála sem tud mozgást parancsolni. A szája a bal füle alá torzult ferdén elnyúlva az orr alá, mintha a Himnuszt dudálná bele az örökkévalóságba. A szemei nagy szürkén előremerednek, látnak, de mozdulni nem tudnak. Olyan, mint egy paralitikus borjúfóka. Milyen jól festene valamelyik hazafias múzeumban. Ez itt mellettem a hasán fekszik. Egy fáradt lövedék betört a gerincébe, s kék húscafatokkal cifrázott kráter van a hátán. Meg kell adni, hogy a hazafias képzőművészetnek van invenciója.” (Szabó Dezső: Az elsodort falit)

89