Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - III. A történet főhőse: Chernel István

homály tűnt tiszta felhőtlen egünkre - a derűs középkori uralomvágyának egy felbukkanó maradványa. Ti. hogy a katholikus plébános a kihirdetést - vegyes házasságról lévén szó, megtagadta. Elmentem hát a paphoz Herman Ottóval és Dr. Madarász Gyulával s Herman felvette a jegyzőkönyvet, hogy a kihirdetést megtagadták s ez irat azután felmentett törvény szerint a kihirdetéstől és a gyónástól. Az emberiség jó részének szükséges valami ez a vallásos ceremónia, de a magam felfogása ettől elütő. Nekem a rideg dogma nem igazság, a papi institutiók nem törvények, mert megvan a magam szent és igaz hite és meg vannak lelkemben azok a törvények, melyeket az erkölcs szab elé s mely megvan toldva avval a parancsolattal, hogy az emberiség felvilágosodásán kell munkálkodni és szeretni az emberiség üdvét, mely a tudásból, a valónak helyes ismeretéből áll. Rendbehozván dolgaimat, három havi múzeumi lakásomtól elbúcsúztam, s elbúcsúztam legény életemtől - indultam Modorba az erdőbe. A fenyők óriásai örök zölden sötétlettek, mint mindég, csak a lombos tölgy és égnek meredő bükk leveleit csípte meg az ősz fonnyasztó lehelete. Őszies képét kezdte felvenni az erdő, a forrásmenti páfrány zöldéit, de hajtásai letördelődtek, megrongyosodtak, megtarkította környéküket a lehullott lomb sárga, barna vagy piros színezete. A vágásba kivonult rőtvad szürke meze összeesett már a fiatalos fakóságával - mimikrizált. A czinegék csoportosan barangoltak, felhangozott itt is, ott is a fenyőgallyak közt a tüzesfejű ökörszemek szelíd hangicsálása, mintha kis ezüstcsengettvűk szélét nyirettyűvel érin- tenők. Barangolt a hosszúfarkú czinkék serege is az az igazán kóbor kis szárnyas had, odarajzik egy fára s a mily sebesen jött oly gyorsan távozik ismét odább állva, fáról fára telepedve, elrepülve ki tudja merre hová? A rigók is csoportosan mutatkoztak, főleg a léprigó cserregett a fákon élősködő fagyöngy körül, s a szajkók lármás népe ijesztgette az apró állatokat, mikor a gallyszedő szegény tót lapos talpú csizmája alatt megroppant a korhadó szárazág. Esténkint pedig, mikor elült a madarak virgoncz izgő-mozgó világa s fel- emelkedett a komor fenyvesek sudara fölött a hold kísérteties fényű sarlója s a

csillagok ezernyi mécse kigyulladt, elbődíté magát az erdők fejedelme: a királyi gím a szomszéd kúpok vágásaiban, küzdelemre hí- ván a vetélytársat - bőgött, hogy a fenyők és bükkök, szakadozott sziklák, erősítve visszahangozzák szavát és megrezegtcssék az alvó természet némaságát.

A Sandon fogadott a kis „menyasszony”. Ebbe jött kocsimnak, felült hozzám, nem sokat beszéltünk, tudta ő is, tudtam én is mit mondanánk - hát minek beszéltünk volna. Tudtuk azt is, hogy ő többé nem marad magányosan, s hogy én nem megyek el többé magányosan. Volt azután pár napig sürgésforgás, előkészület - egy napra. Borultasan köszöntött be október 7-ének reggele, afféle hűvös lég járt, mint az igazi ősz köszöntése. A

80