Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - III. A történet főhőse: Chernel István
Aug. 12. Édes Pistám! Sokáig hanyagoltam el naplómat s most sietek, hogy az elmulasztottat pótoljam. A szobában ülök; már késó' este van s én fönt vagyok egész egyedül; mama, papa, Ada a városban vannak s így én árván maradtam a Sandon, - de nem - nem árván, hiszen te velem vagy mindenkor s így nem is érzem magamat elhagyottnak, azon gondolat kielégít. Aug. 14. Kedves Pistám! Ma igen rossz lelkiállapotban vagyok; sokáig kellett magamat összevenni, hogy írjak, de tudom, hogy kötelességem ígéretemet teljesíteni s azért, habár nehezemre esik megteszem mégis. S tudod mi okozza ezen hangulatot? Az, hogy feló'led nem hallottam semmit, daczára annak, hogy levelem már több mint egy hete van kezeid között. Csak azt tudnám, mért nem írsz; csak ne aggódnék oly nagyon, csak ne nyugtalanítana hallgatásod annyira. - Talán már nem gondolsz rám? Talán már elfelejtettél? Azt nem akarom elhinni, nem is akarom gondolni, hisz te magad mondtad a kis kápolnában, hogy nem szabad többé kételkednem, s nem is fogok. Várni és tűrni fogok; tudom, hogy nem írsz, de annak daczára, hogy nem tudom az okát tovább is bízok benned teljesen, mint eddig is bíztam. - Reményiem, kedves Pistám, hogy bizodalmám nem lesz megcsalatva! Amint Lorándnak szóló leveleidből láttam, Hőgyészen igen jól mulattál s most nehezedre esik a tanulás? Hidd el hamar múlik az idő s aztán túl estél az egészen. Aug. 15. Mikor tegnap írtam, egészen le voltam hangolva, kedves Pistám, s most bocsánatot kérek tőled, hogy csak egy perczig is voltak olyan gondolataim. Tegnap mikor estefelé a „Dachsfelsre” mentünk az országúton találkoztunk Krauznéval, ki fölhozta a postát, én hátrább voltam mint Ada és mami s mikor láttam, hogy kiveszik a leveleket, újból fölébredt bennem az a remény, hogy talán mégis csak írt a Quercus s ez egyszer nem kellett csalódnom, mint most mindég, ha a posta jött. A Dachsfelsre fölmentünk s ott oda adta mami leveledet... 62
