Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Ölbel Lívia: Felfűtetlen színház

egyházi Három nővér-, illetve zalaegerszegi Éjjeli menedékely-rendezéséről írt elemzés a negyedik gyűjteményből átkerült a legújabb, az ötödik kötetbe is: egyrészt nyilván azért, mert mind a Csehov-, mind a Brecht-darab a „klasszikus drámakánon” (lásd! Név, Dialógus, Instrukció) része, másrészt meg azért, mert a nyíregyházi színház után a rendező' a budapesti Radnótiban is színre vitte a Csehov-művet; Gorkij drámáját pedig Zalaegerszeg után a budapesti Új Színházban is megrendezte.

Tarján Tamás kötetszervezó' feltevése - meggyőződése - szerint ugyanis a színházi produkció hozzájárulhat a dráma (az irodalmi mű) mind gazdagabb, rétegzettebb értelmezéséhez. Mégis: néha mintha a drámát „kérné számon” az előadáson. Egyetlen (apró) példa: Beckett Godot-ra várva című darabját a kolozsvári Tompa Gábor rendezte meg a Pesti Színházban, a 2002/2003-as évadban. „...Az is elég könnyeden hozott döntés, hogy a legalább mentális értelemben elöregedett Gogót és Didit maszkírozatlanul fiatal színészek alakítják, a párhuzamos alakpár, Pozzo és Lucky viszont az idős és az ifjú sémájára áll fel.” Nagy András a Színház 2003/7. számában megjelent kritikájában ugyanezt a momentumot a színházi jelentésképzés felől közelíti meg: „És ezen a ponton mozdította el a rendező ismét a szerzői utasításokkal lecövekelt értelmezési horizontot: hogy egyáltalán nem világvégi öreg csavargók várakoznak a megtorpant időben, hanem erőteljes, fiatal emberek, akiknek tehát jócskán van mit várniuk a jövőtől (...)”

Tarján Tamás mozaikos drámatörténete Szophoklésztól a sikeres kortárs szerző Hamvai Kornélig fogja át a műfajt (műnemet), a kötet kezdő- és végpontját kijelölő két (szintén „kanonizált”) rendező Ruszt József és Ascher Tamás. A kritikus értelmezésében Philoktétész Jellegzetes ételmiségi számkivetetté, sőt bizonyos értelemben a tehetség és képesség balekjává lett a zalaegerszegi deszkákon”: Ruszt József rendezésében, 2000-ben.

„A nagy idők áramában ügyefogyottan forgolódó kis hős baleksége folytán a Hóhérok hava a Roch a vérzivatarban fantáziacím alá is besorolható”, mondja a budapesti Katona József Színházban ugyancsak 2000-ben bemutatott Hamvai-darabról; minden bizonnyal Örkény nyomán. (Nyitásképpen a Tizenhárom című, hóhéros Örkény-novellát idézi. Aztán már az olvasó dolga, hogy a vérzivatart is hozzákapcsolja-e Örkényhez, és ha igen, miképpen. íme, a példa arra, hogy a kritika - mint önálló, öntörvényű írásmű - önmagában is további utakat nyithat az értemezéshez. Az kritikáéhoz, a drámáéhoz, az előadáséhoz...) Tehát balek itt — és balek ott. Az elmúlt két és félezer év alatt a drámából is, a színházból is eltűntek a hősök (a Hősök). Prosperónak nincs varázspálcája - az embernek nincs zsinórmértéke. Tarján Tamás az erkölcs, a humánum, az irodalmi érték felől keres a színháznak viszonyítási pontokat; utakat a nincs vanná fordítására. Véleménye mindig rendkívül árnyalt: ritkán „sújt le”, és ritkán emel nagyon magasra egy-egy előadást. Az elmúlt hét évben többnyire — bár néha ragyogó — részeredményeket talált. Kötetének címéül két kritikájának címét - Felfütetlen színház (I., II.) - is választhatta volna.

(Tarján Tamás: Prosperónak nincs pálcája, Savaria University Press, Szombathely, 2003)

736